Ezt üzente Sergio Ramos a kiállítása után

Infostart
2021. december 23. 19:39
Sergio Ramosnak csak nem akar jó fordulatot venni párizsi karrierje. A leigazolása után hosszú hónapokon keresztül sérült volt, eddig mindössze három mérkőzésen játszott, két bajnokin és egy kupamérkőzésen.

A Lorient ellen 44 perc jutott neki, miután négy percen belül két sárga lapot is összeszedett. A második után jött a piros. A PSG akkor már 0-1-re állt, s végül csak nagyon nehezen, a 90. percben mentett meg egy pontot Mauro Icardi góljával.

Sergio Ramosnak ez volt a 27. kiállítása a pályafutása során, természetesen az első a párizsi időszakban. A mérkőzés után üzent a szurkolóknak a twitteren, utalva kiállítására: „A mai egy nap a tanulásra. A holnapi egy a fejlődésre. Mindig előre!”

A Paris Saint-Germain a döntetlen ellenére fölényesen, 13 pontos előnnyel vezet a francia Ligue 1-ben.