Érzelmi alapon talán. Jobb szájízzel búcsúztak a szurkolók a 2021–2022-es nemzetközi kupaszerepléstől, örültek annak, hogy a Fradi a legutóbbi három ősz nemzetközi kupamérkőzéseit tekintve, a csoportszakaszokban először, végre nyert hazai pályán mérkőzést. Furának tűnő kettősség: hangulati szempontból a legjobb az utolsó fordulóban nyerni. Szakmai, vagy ha úgy tetszik, sportszempontból ellenben jobb lett volna abban a fázisban három pontot gyűjteni, amikor még az igazán számított.
Szándékosan nem példálóztunk azzal, hogy jobb lett volna a végül csoportharmadik Celtic elleni hazai meccset megnyerni. Pedig előtte úgy számoltunk, hogy egy olyan győzelemmel, ami a Fradit az egymás elleni mérkőzések tekintetében a skótok elé emeli, döntő lenne a harmadik hely szempontjából.
Így marad a realitás: a tartalékos Leverkusen ellen is bravúrosnak, a Ferencváros tudását, játékerejét, helyzetét mérlegre téve, erőn felüli 1-0-s győzelemmel a Peter Stöger által irányított zöld-fehérek csoportnegyedikként, de három pontot szerezve zárták szereplésüket.
A szereplést értékelve három aspektust érdemes vizsgálni. Hogyan teljesített a Ferencváros az előzetes elvárásokhoz képest? Az ellenfelek ismeretében mi volt a realitás? Hogyan értékelhető a Ferencváros produktuma az előző két nemzetközi idénnyel összevetve?
Az előzetes elvárások inkább remények voltak. Alapvetően úgy fogalmazódtak meg, hogy a két topligás csapat, a tavasszal a német, illetve a spanyol élvonalban egyaránt a hatodik helyen záró Bayer Leverkusen és Betis a játékosállománya alapján sokkal erősebb, ellenük már a puszta pontszerzés is óriási bravúrnak számítana. A mérkőzések ezt igazolták, ameddig a riválisok nem értek révbe, sem a Betis, sem a Leverkusen ellen nem volt esély a pontszerzésre. A Celtic elleni várakozásokat növelte, hogy a 2020-as BL-selejtezőben sikerült a Ferencvárosnak a Celtic Parkban győzni és továbbjutni. Az azóta alaposan kicserélődött, megerősödött skótok ellen azonban nem volt erre reális esély.
A Ferencváros, amely már eddig is körülbelül három és fél milliárd forintot keresett a mostani nemzetközi kupaidényben, a legutóbbi három, egyaránt „csoportkörös” nemzetközi szerepléssel több pénzt keresett, mint amennyi a teljes OTP Bank Liga további tizenegy csapatának összesített éves költségvetése.
Ennek is köszönhetően a Ferencváros olyan játékoskeretet építhetett az elmúlt években, amellyel Magyarországon egyetlen más klub sem tud konkurálni. Ha csak valami csoda nem történik, a Fradi továbbra is egyeduralkodó lesz a magyar élvonalban. Mindezt összevetve a nemzetközi porondon mutatott teljesítménnyel, leginkább az állapítható meg, hogy a Ferencváros kinőtte a magyar NB I-et, ugyanakkor a nemzetközi kupák csoportkörében egyelőre nem tud meghatározó tényező lenni.
Ez alól kivételt jelenthet az újonnan alapított Konferencia-liga, amelynek nyolcaddöntőjébe eddig tizenöt csapat került be: a norvég Bodö/Glimt, az izraeli Maccabi Tel-Aviv, a görög PAOK, a szerb Partizan, az azeri Qarabag, a dán Randers és a BL-selejtezőben kiejtett Slavia Praha, valamint az Európa-ligából csoportharmadikként átkerülő nyolc csapat, a Celtic, a Fenerbahce, a Leicester City, az Olympique Marseille, a Midtjylland, a PSV, a bécsi Rapid és a prágai Sparta. Ezek között is vannak a Fradinál erősebbek, de ez az a szint, ahol a legtöbb mérkőzés nem lenne előre lefutott. Nagyjából ide kalibrálható ma a legerősebb magyar klubcsapat.
A korábban feltett kérdések közül egy maradt megválaszolatlan: hogyan hasonlítható össze a mostani szereplés az előző kettővel. A Bajnokok Ligájában még erősebbek voltak az ellenfelek (Barcelona, Juventus, Dinamo Kijev), az eredménysor elmaradt a mostanitól, a mutatott játék, a szervezettség, a támadójáték hatékonysága semmiképpen. Az idegenbeli teljesítménye – gondoljunk csak a Juventus elleni, torinóira – felülmúlta a mostanit.
Két évvel ezelőtt a Ferencváros a harmadik helyen végzett a csoportban, négy ponttal többet szerzett, mint most, megelőzte a CSZKA Moszkvát, de csak egy topligás csapat (az Espanyol) volt az ellenfelek között, az első volt a legkönnyebb csoportbeosztás a három közül.
Ami a játékosok teljesítményét illeti, Dibusz Dénes teljesítménye kiemelkedett, mellette (mögötte) elsősorban Aissa Laidouni (főleg, ha kicsit fegyelmezettebb lett volna), valamint a legtöbb légi csatát megnyerő Adnan Kovacevic és Myrto Uzuni dicsérhető. Sajnos, látványosan visszaesett Tokmac teljesítménye.