Nyitókép: DAVID HECKER

Dárdait meneszthették, de a klub ikonja marad

Infostart
2021. november 29. 14:13
Véget ért Dárdai Pál legutóbbi vezetőedzői korszaka a Hertha BSC-nél. Ezúttal különösen fontos a legutóbbi és a legutolsó időhatározók közötti különbségre ügyelni: egyáltalán nem biztos, hogy nem lesz majd folytatás. Egyelőre azonban marad a száraz tény: a 45 éves Dárdai Pál, akinek 1997 óta – a magyar válogatottnál tett nem egészen egyéves, részben berlini munkájával párhuzamosan végzett szövetségi kapitányi feladatvállalásán kívül – nem akadt más munkáltatója, egyelőre lezárt egy szakaszt élete klubjánál.

Még egy apró alapvetés: Dárdai, függetlenül attól, hogy a mostani, idén január 21-én kezdődött szerepvállalása csak a tavaszi hónapokban alakult a reményei szerint, megkérdőjelezhetetlen ikonja a Herthának. A magyar futball légióstörténetében nagyon-nagyon kevés példa van arra, hogy valaki ilyen fontos szereplője legyen játékosként és edzőként is egy klub történetének. Sőt, talán nincs is más.

Kubala Lászlót és a Barcelonát, valamint Pázmándy Pétert és a genfi Servette-et érdemes talán még említeni, de Dárdai kapcsán fontos kiemelni: senki sem játszott nála több győztes Bundesliga-mérkőzésen, nem játszott általában véve sem több Bundesliga-meccsen, ezek ismert adatok. Az talán kevésbé, hogy a berlini „Öreg Hölgy” Bundesliga-történetében csupán ketten ültek nála több mérkőzésen vezetőedzőként a kispadon: Helmut Kronsbein (242 mérkőzés) és a nem kevésbé legendás Jürgen Röber (227). Dárdai Pál az első korszakában 172, a másodikban 31 bajnoki mérkőzésen dirigálta a csapatot.

1997 elején, az akkor második ligás Herthához igazolva kezdődött berlini karrierje, a csapat a következő nyáron feljutott az élvonalba. A következő 13 idényt középpályásként a Bundesliga 1-ben töltötte, a 2004-ig a klubnál lévő Király Gáborral együtt nagy része volt abban, hogy a Hertha 1998 és 2006 között hétszer is a német élvonal tabellájának 3–6. helyén zárjon. (Egy szezon jelentett kivételt, a 2003–2004-es). Egy súlyos sérülés után a 2010–2011-es idény nagy részét már a második csapatban, s nem az akkor éppen Bundesliga 2-es gárdában töltötte.

2010. március 13-án, megdöntve Michael Sziedat csúcsát, a Hertha szereplési rekordere lett a Bundesligában. Ugyancsak ő a klub csúcstartója a nemzetközi kupamérkőzéseket tekintve. Senki sem játszott nála több győztes mérkőzésen a klubban a Bundesliga-érában.

Nem csoda, hogy a klub a visszavonulása után is számított rá, 2012 és 2015 között a korosztályos csapatoknál dolgozott. 2012 januárjától 2013 júniusáig az egykori NDK-sztár, Andreas Thom segítője volt az U17-es csapatnál. A 2013–2014-es idényben egyedül vezette az U15-ös csapatot, s ott kezdte a következő szezont is, miközben elvállalta a magyar válogatott irányítását is.

Itteni sikereinek is része volt abban, hogy 2015. február 5-én a klub őt nevezte ki Jos Luhukay helyére, az első csapat élére.

Első vezetőedzői korszakában először benntartotta a csapatot az élvonalban, majd a következő két teljes idényében hetedik, majd hatodik lett. A Hertha nem végzett a hatodik vagy annál jobb helyen 2009 óta… A 2017–2018-as és a 2018–2019-es idény nem sikerült már hasonlóan jól, de kiesési gondjai nem voltak a csapatnak, előbb a tízedik, majd a tizenegyedik helyen zártak a kék-fehérek. A klub az idény végén felbontotta vezetőedzői szerződését, akkor egyébként egyedül a freiburgi Christian Streich dolgozott régebben csapata élén.

Dárdai Pál egy évet kihagyott, majd visszatért utánpótlásedzőként a klubhoz, a 2020–2021-es szezonban az U16-os csapatot vezette. 2021. január 25-én, miután a Herthát ismét megérintette a kiesés szele, újra vezetőedzői felkérést kapott. Megint benntartotta a csapatot, annak ellenére is, hogy az idény hajrájában több kulcsjátékosa is kidőlt koronavírus-fertőzés miatt.

A 2021-es ősz azonban nem alakult reményei szerint, a vezetők eladták a legjobb csatárát, Matheus Cunhát az Atlético Madridnak, az igazolások ellenben nem váltak be.

A Hertha 2021. november 29-én, Dárdai Pál menesztése napján a 14. helyen áll a Bundesliga 1-ben, mindössze egyetlen ponttal megelőzve a már osztályozós helyen lévő Augsburgot, azt a csapatot, amellyel Berlinben csak döntetlent játszott a hétvégén. A Hertha a második legtöbb gólt kapta a tizennyolc csapatos mezőnyben.