Nyitókép: jegkorongszovetseg.hu

A magyar válogatott nyerte a Sárközy-emléktornát

Infostart / MTI
2021. november 13. 19:10
A magyar férfi jégkorong-válogatott nyerte a budapesti Sárközy Tamás Emléktornát, mivel szombaton Galló Vilmos két góljával 2-1-re legyőzte az ukrán csapatot a Tüskecsarnokban.

Sean Simpson szövetségi kapitány irányította házigazda magyar együttes csütörtökön az olaszok felett aratott 4-1-es győzelemmel kezdte a tornát, míg az ukránok pénteken kikaptak szétlövésben, azaz egy pontot érően az olaszoktól.

Ez azt jelentette, hogy az ukránok csak úgy tudták volna megnyerni a tornát, ha a záró összecsapáson alapjátékidőben verik a magyarokat.

Hazai emberelőnnyel és góllal kezdődött a meccs, az 53. másodpercben Garát Zsombor távoli lövésébe Galló ért bele. A 7. percben a vendégek kerültek létszámfölénybe, és ők is betaláltak: Andrij Mihnov oldalról tört be, és a letérdelő Rajna Miklós jobb válla fölött villámgyors fonákmozdulattal emelt a léc alá. Egyre több lett az ütközés, keményebb lökés. Az ukránok egy ilyen szabálytalankodás után megint emberelőnybe kerültek, ám ezúttal Rajna bravúrral védéssel őrizte a döntetlent.

A második harmad elején Szita Donát bordasérülést szenvedett, ezért nem tudta folytatni a játékot. Továbbra sem csitultak a kedélyek, a játékvezetők kiállításokkal próbálták megfékezni az indulatokat. Kettős emberelőnyben Galló ismét betalált közelről. Alig volt olyan szakasz, amikor mindkét együttes teljes létszámmal volt jégen, ezért nem alakult ki folyamatos játék, a szünet előtti hajrában Erdély Csanád emberhátrányban szólót rontott.

A záró harmadban mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, majd az 52. percben kettős emberelőnyhöz jutottak az ukránok, Rajna pedig egyszer hatalmasat védett lábbal egy gyors keresztpasszt követően. A hajrában biztosan őrizte előnyét a házigazda, így megnyerte a tornát.

A paprikás hangulatú összecsapáson 20, illetve 22 perc kiállítást szabtak ki a bírók.

Eredmény:

Sárközy Tamás Emléktorna, 3. nap:

Magyarország-Ukrajna 2-1 (1-1, 1-0, 0-0)

Gól: Galló (1., 25.), illetve Mihnov (7.)

A torna végeredménye: 1. Magyarország 6 pont, 2. Olaszország 2, 3. Ukrajna 1

Csütörtökön játszották:

Magyarország-Olaszország 4-1

Pénteken játszották:

Olaszország-Ukrajna 4-3, szétlövés után