Kézilabda BL - Huszonkét góllal nyert a Győr

Infostart
2021. október 30. 18:00
Az ETO rekordot jelentő, immár 63 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 55 győzelem és nyolc döntetlen a mérlege.

A Győri Audi ETO KC házigazdaként 41-19-re legyőzte a svéd IK Sävehof csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában, szombaton.

Csoportkör, 6. forduló, B csoport:

A hazaiak keretéből Faluvégi Dorottya, Veronica Kristiansen és Crina Pintea hiányzott sérülés miatt.

A győriek ezúttal is gyors játékra törekedtek, így minden labdaszerzésüket gólra tudták váltani és a meccs elején 6-3-ra elhúztak. A vendégek tíz perc után időt kértek, ezzel sikerült némileg megtörniük az ETO lendületét. A magyar együttes remekül védekezett, támadásban pedig Stine Oftedal és az ezúttal kezdőként pályára lépő Háfra Noémi jelentette az állandóságot. A kisebb hibák és pontatlanságok is belefértek, mert háromszor is 3-0-s sorozatot tudott produkálni a Győr, amely az első félidőt egy ötös gólszériával zárta, így a szünetben már 20-9-re vezetett.

A második felvonásban az ETO előbb kettesével, majd hármasával szerezte góljait, és támadás mellett védekezésben is rendkívül hatékonyan teljesített. A Sävehof időkérései ekkor már nem segítettek, mert az ötszörös BL-győztes Győr továbbra is gyors gólokat szerzett a labdaszerzések után, és öt perccel a vége előtt húsz találatra növelte előnyét. A vendégek csaknem 11 percig nem találtak a kapuba, így történetük legsúlyosabb vereségét szenvedték el a BL-ben, az eddigi negatív rekordot a hét évvel ezelőtti Sävehof-Győr (21-38) meccs jelentette.

A házigazdák legeredményesebb játékosa Linn Blohm volt hét góllal, Kari Brattset hatszor, Estelle Nzke Minko ötször talált be. A kapusok közül Laura Glauser és Amandine Leynaud is 42 százalékos hatékonysággal védett.

A győriek mérlege a hetedik egymás elleni meccs után is százszázalékos a Sävehof együttesével szemben.

A mezőnyben egyedüliként hat győzelemmel álló ETO két hét múlva a török Kastamonu Belediyesi GSK csapatát fogadja a BL csoportkörében.

Később:

A csoport: Buducnost Podgorica (montenegrói) - FTC-Rail Cargo Hungaria 18.00