Nyitókép: MTI/EPA/ALEJANDRO GARCIA

"Xavi a Barcelona edzője lesz" - jelentette ki a klubelnök

Infostart / MTI
2021. október 29. 17:45
Azt Joan Laporta nem árulta el, erre már a mostani üresedéskor kerül-e sor.

Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke biztos abban, hogy egyszer Xavi Hernández lesz a labdarúgócsapat vezetőedzője, azt azonban nem közölte, hogy már most átveszi-e a menesztett Ronald Koeman helyét a katalán kispadon.

A sportvezető pénteken úgy fogalmazott, a Barcelona legendás játékosán kívül más jelölt is van a kalapban, ugyanakkor nem említett nevet.

"Most is elmondom, amit eddig is elmondtam, egy napon biztosan Xavi lesz az FC Barcelona vezetőedzője. Bízom abban, hogy ez még az én elnökségem alatt bekövetkezik, de nem tudom, pontosan mikor" - jelentette ki. Laporta kiemelte, folyamatosan figyelemmel kísérik a a katari al-Szaddnál dolgozó szakember tevékenységét, és remek visszajelzéseket kapnak.

A 41 éves korábbi középpályás 1998 és 2015 között 25 trófeát nyert a Barcával, majd 2019-ig a katari klub játékosa volt, ezt követően lett az együttes trénere.

A katalánokat eddig irányító Koemant az után küldték el, hogy a bajnokságban csak kilencedik helyen álló csapat szerdán 1-0-ra kikapott a Rayo Vallecano otthonában. A felnőtteket átmenetileg a korábban a tartalékcsapatot edző Sergi Barjuán irányítja. A Barcelona a bajnokságban az Alavés, a Bajnokok Ligájában a Dinamo Kijev ellen lép pályára legközelebb.