Nyitókép: Burak Akbulut/Anadolu Agency via Getty Images

Fotózkodással kezdtek a BL-hősök a San Siro gyepén

Infostart
2021. október 19. 15:21
Néhány hatpontos csapat nagyot léphet a továbbjutás felé már a harmadik fordulóban a labdarúgó Bajnokok Ligája őszi csoportszakaszában. A keddi játéknapon négy két győzelemmel álló csapat lép pályára, köztük Milánóban a Sheriff Tiraspol.

Két párban is találkozik egymással olyan csapat, amelyik már korábban megnyerte a Bajnokok ligáját (FC Porto–AC Milan, Ajax–Dortmund), de talán mégsem állítható, hogy ezek lennének a nap rangadói. Mindazonáltal a nagyon rosszul kezdő portugáloknak és olaszoknak égető szüksége van a pontokra, míg az amszterdami párból, aki győz, szinte már nyeregben érezheti magát.

Az este egyik kulcsmérkőzése a moldáv Sheriff milánói fellépése, az újonc mindenkit meglepett már a Sahtar elleni sikerével is, míg a Real Madriddal szembeni egyenesen sokkoló volt. Mint ahogyan a tiraspoli játékosok számára is, hogy a Bernabéu Stadion után a San Siróban, a Giuseppe Meazza Stadionban játszhatnak. Az olasz sajtó nem mulasztotta el a beszámolót arról, hogy a Sheriff játékosai szinte kivétel nélkül filmeztek a telefonjukkal, amikor a hétfő esti rövid edzésen ráléptek a gyepre.

Az Inter még nem szerzett gólt a mostani sorozatban, ezért nem meglepő, hogy Simone Inzaghi Ivan Perisicet, Lautaro Martínezt és Edin Dzekót is a kezdő csapatába tervezi. A Sheriff két kulcsjátékosát, a görög kapust, Jorgosz Athanasziadiszt és az üzbég csatárt, Dzsaszurbek Jahsibojevet is nélkülözni kénytelen. Előbbi nagyszerűen védett, utóbbi gólt szerzett Madridban.

Ha már Madridnál tartunk, Carlo Ancelotti együttese, még Zinédine Zidane irányításával, tavaly is játszott Kijevben, a Sahtar ellen. Akkor kikapott – ha most is így lesz, nehéz, de nem reménytelen helyzetbe kerül. A Marca sokkal szívesebben emlegeti, hogy a csapat 2019-ben ott, a kijevi stadionban nyerte meg a Liverpool ellen a Bajnokok ligáját.

Az olasz edző kerete az utóbbi hetekhez képest kiegészült Ferland Mendyvel és Marceloval, ellenben továbbra is sérült Dani Carvajal, Eden Hazard, Luka Jovics, Gareth Bale, Dani Ceballos és Isco.

A nap mérkőzése az Atlético–Liverpool lehet, a két csapat legutóbbi párharcában, 2020 márciusában, a koronavírus-járvány hajnalán, a spanyolok voltak a jobbak. Alisson és Fabinho, a Vörösök két brazilja a vb-selejtezők után nem is tért vissza Angliába, egyből Madridba utaztak, hogy a karanténszabályok betartásával ott lehessenek ma a pályán. Klopp így az Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Robertson – Keita, Fabinho, Henderson – Szalah, Firmino, Mané tizenegyet tervezi, hosszú idő után a lehető legerősebbet.

Az Atléti névsora: Oblak – Trippier, Giménez, Felipe, Hermoso – Carrasco, Llorente, Koke, Lemar – Joao Félix, Suárez. Szavics eltiltott, Griezmann csere.

A PSG Neymar és Sergio Ramos nélkül, de a családi botrányba keveredett Mauro Icardival a keretében fogadja a várhatóan három magyart, Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot is benevező RB Leipziget.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló. Keddi mérkőzések.

A csoport: FC Bruges–Manchester City 18.45 (Sport1), Paris Saint-Germain–RB Leipzig 21.00 (M4).

Az állás: 1. PSG 4 pont, 2. FC Bruges 4, 3. Manchester City 3, 4. RB Leipzig 0.

B csoport: Atlético Madrid–Liverpool FC (Sport1) 21.00, FC Porto–AC Milan 21.00.

Az állás: 1. Liverpool 6, 2. Atlético Madrid 4, 3. FC Porto 1, 4. AC Milan 0.

C csoport: Besiktas–Sporting CP 18.45, AFC Ajax–Borussia Dortmund 21.00.

Az állás: 1. AFC Ajax 6, 2. Borussia Dortmund 6, 3. Besiktas 0, 4. Sporting CP 0.

D csoport: Internazionale–Sheriff Tiraspol 21.00, Sahtar Donyeck–Real Madrid 21.00 (Sport2).

Az állás: 1. Sheriff Tiraspol 6, 2. Real Madrid 3, 3. Internazionale 1, 4. Sahtar Donyeck 1.