Nyitókép: Laszlo Szirtesi

Az utolsó reményszikra is kihunyt: hazai vereség Albánia ellen

Infostart
2021. október 9. 20:36
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-s vereséget szenvedett Albánia ellen világbajnoki selejtezőn a zártkapus Puskás Arénában. A csapat még inkább leszakadt a csoport első három helyezettjétől, s elveszítette esélyét a vb-pótselejtezős második helyre.

A mérkőzést élőben tudósítottuk, ezt alább olvashatják.

A Puskás Stadionban rendezett zárt kapus találkozót a Southamptonban futballozó Armando Broja 80. percben szerzett gólja döntötte el.

A vereség nyomán a magyarok hátránya kilenc pontra nőtt a veretlenül éllovas angolokkal szemben, továbbá ötre a második albánok és négyre a harmadik lengyelek mögött.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese kedden az Eb-ezüstérmes Anglia vendége lesz a Wembley Stadionban.

Eredmények a tudósítás alatt.

Az élő tudósítás

A két kapus, Gulácsi Péter és Etrit Berisha vezette ki a csapatokat a Puskás Aréna gyepére. A magyar válogatott kezdő tizenegye: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai Attila – Nego, Nagy Ádám, Schäfer, Szoboszlai, Nagy Zsolt – Sallói, Sallai. Az albánoké: Berisha – Ismajli, Kumbulla, Djimsiti – Hysaj, Bare, Gjasula, Trashi – Uzuni, Cikalleshi, Cekici.

Piros mezben játszik a magyar, szürkében az albán csapat.

Az első tíz percben inkább az albánok kezdeményeztek többet, jellemzően, egy-egy rossz labdából indultak meg.

Nego másodszor indult meg jól, Sallói elől tisztáztak a védők.

Eltelt az első félidő fele, helyzet nélkül.

Berisha bátran védett egy felívelésnél, de megsérült, ápolták.Védője, Djimsiti viszont nem tudta folytatni a játékot, hordágyon vitték az öltözőbe, valószínűleg a válla sérült meg. Veseli állt a helyére.

Budapest, 2021. október 9. Botka Endre, a magyar (b4), valamint Berat Djimsiti (b), Etrit Berisha (b2) és Ardian Ismajli (b3), az albán válogatott játékosai a Puskás Arénában játszott világbajnoki selejtező mérkőzésen 2021. október 9-én. MTI/Illyés Tibor

A 33. percben Sallai Roland centerezett, de nem jól, Berisha rávetődött a labdára.

A 42. percben Uzuni kiugrott, egyedül vitte Gulácsira, aki védett. A spanyol játékvezető lest ítélt, de nem votl az, a saját térfeléről indult a Ferencváros albán csatára.

Az első félidő hosszabbításában Botka Endre sárga lapot kapott egy rossz ütemű belépő miatt.

Vége az első játékrésznek.

Cseréltek az albánok, Bajrami játszik Cekici helyén.

A második félidő Sallói helyzetével indult, alig lőtt a kapu mellé.

BUDAPEST, HUNGARY - OCTOBER 09: LoĂŻc NĂŠgo of Hungary in action during the 2022 FIFA World Cup Qualifier match between Hungary and Albania at Puskas Arena on October 09, 2021 in Budapest, . (Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

Ugyanaz, mint az első félidőben, Uzuni egyedül ment a kapura, Gulácsi védett.

Csere a magyar csapatban, Sallói Dániel helyére Schön Szabolcs állt be.

Uzuni harmadszor, ezúttal fejjel, megint Gulácsi nyert.

Manaj és Broja az albánoknál, Cikalleshi és Uzuni ment le.

Gjasula lövése alig kerülte el a magyar kapu jobb alsó sarkát.

Sallai Roland helyén Vécsei Bálint, Nagy Ádámén Kleinheisler László játszik tovább.

Szalai Attila kapura segítette Willi Orbán fejesét, a kapufáról pattant ki. Lehet, hogy lesről indult az akció.

Nagy Zsolt lövését Berisha védte.

A 79. percben Broja megint gólt lőtt. Akárcsak Elbasanban, ugyanúgy csereként beállva, a védők között. Magyarország–Albánia 0-1.

Loic Nego helyére Hahn János, Botka Endrét váltva Lang Ádám állt be.

Hiába próbálkozott a magyar csapat, nem tudott helyzetet kialakítani.

Vége 1-0-ra nyertek az albánok.

A magyar válogatott elveszítette a reményét a csoport második helyére, s nem alakulnak jól az eredmények a Nemzetek Ligája-pótselejtezős hely szempontjából is. Az osztrákok hiába nyertek a Feröer-szigeteken, egyelőre elviszik előlünk az indulási helyet.

További eredmények

Az angolok Andorra, a lengyelek San Marino ellen nyertek 5-0-ra. Az angolok továbbra is veretlenek, a csoport állása pedig a fölényes sikereknek - és az albánok budapesti sikerének - köszönhetően nem változott: az angolok vezetnek az albánok és a lengyelek előtt.

Az A csoportban Szerbia a szabadnapos portugálokat megelőzve az élre ugrott, miután nyert Luxemburgban.

A C csoportban az északírek a 37. percben emberhátrányba kerültek Svájcban, amelyet a továbbra is veretlen hazaiak kihasználtak, így leszakították a riválist, valamint a többi üldözőt, és az olaszokkal maradtak harcban a biztos vb-kijutást érő első helyért.

Az F csoportban Dánia továbbra is százszázalékos, mert hetedik meccsén 4-0-ra legyőzte a változatlanul nyeretlen vendéglátó Moldovát - már az első félidőben kialakult a végeredmény -, ugyanakkor Ausztria nyert a Feröer-szigetek vendégeként, és így tapad az élmezőnyre.

A csoport

Luxemburg-Szerbia 0-1 (0-0)
gólszerző: Vlahovic (68.)

korábban:

Azerbajdzsán-Írország 0-3 (0-2)
g.: Robinson (7., 39.), Ogbene (90.)

Az állás: 1. Szerbia 14 pont/6 mérkőzés, 2. Portugália 13/5, 3. Luxemburg 6/5, 4. Írország 5/6, 5. Azerbajdzsán 1/6

C csoport

Svájc - Észak-Írország 2-0 (1-0)
g.: Zuber (45+3.), Fassnacht (91.)
piros lap: Lewis (37., északír)

korábban:

Litvánia-Bulgária 3-1 (1-0)
g.: Lasickas (18.), Cernych (82., 84.), illetve Deszpodov (64.)

Az állás: 1. Olaszország 14/6, 2. Svájc 11/5, 3. Észak-Írország 5/5 (4-5), 4. Bulgária 5/6 (4-9), 5. Litvánia 3/6

F csoport

Feröer-szigetek - Ausztria 0-2 (0-1)
g.: Laimer (26.), Sabitzer (48.)

Moldova-Dánia 0-4 (0-4)
g.: Skov Olsen (23.), Kjaer (34.), Nörgaard (39.), Maehle (44.)

korábban: Skócia-Izrael 3-2 (1-2)
g.: McGinn (30.), Dykes (57.), McTominay (94.), illetve Zahavi (5.), Dabbur (32.)

Az állás: 1. Dánia 21/7, 2. Skócia 14/7, 3. Izrael 10/7 (16-14), 4. Ausztria 10/7 (11-13), 5. Feröer-szigetek 4/7, 6. Moldova 1/7

korábban, B csoport

Georgia-Görögország 0-2 (0-0)
g.: Bakaszetasz (90.), Pelkasz (95.)

Svédország-Koszovó 3-0 (1-0)
g.: Forsberg (29.), Isak (62.), Quaison (79.)

Az állás: 1. Spanyolország 13 pont/6 mérkőzés, 2. Svédország 12/5, 3. Görögország 9/5, 4. Koszovó 4/6, 5. Georgia 1/6

D csoport

Finnország-Ukrajna 1-2 (1-2)
g.: Pukki (29.), illetve Jarmolenko (5.), Jaremcsuk (34.)

korábban:

Kazahsztán - Bosznia-Hercegovina 0-2 (0-1)
g.: Prevljak (25., 66.)

Az állás: 1. Franciaország 12/6, 2. Ukrajna 8/6, 3. Bosznia-Hercegovina 6/5, 4. Finnország 5/5, 5. Kazahsztán 3/6

I csoport

Magyarország-Albánia 0-1 (0-0)
g.: Broja (80.)

Lengyelország-San Marino 5-0 (2-0)
g.: Swiderski (10.), Brolli (20.-öngól), Piatek (51., 91.), Buksa (84.),

Andorra-Anglia 0-5 (0-2)
g.: Chilwell (19.), Saka (40.), Abraham (59.), Ward-Prowse (79.), Grealish (86.)

Az állás: 1. Anglia 19/7, 2. Albánia 15/7, 3. Lengyelország 14/7, 4. Magyarország 10/7, 5. Andorra 3/7, 6. San Marino 0/7

A csoportokból az első helyezett kijut a jövő évi katari világbajnokságra, a második pedig pótselejtezőt játszhat a részvételért. Mellettük a Nemzetek Ligájából a két legjobb olyan csoportgyőztes csatlakozik a pótselejtező mezőnyéhez, amely a vb-selejtezők során nem végez az első két helyen. A 12 csapat egymérkőzéses elődöntő-döntő rendszerben küzd majd meg a fennmaradó három helyért.