Milák Kristóf kikapott a Duna Arénában

Infostart / MTI
2021. október 7. 20:49
Öt érmet, egy aranyat, három ezüstöt és egy bronzot nyertek a magyar úszók a Duna Arénában, a rövidpályás világkupa-sorozat második állomásának nyitónapján.

Az ünnepélyes megnyitót követően - amelyen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, és Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, valamint a FINA kuvaiti vezetője, Huszain al-Muszallam mondott beszédet - elsőként a női 400 méter gyors fináléját rendezték: a nemrég edzőt és klubot váltó Késely Ajna a hatodik, a 15 esztendős Ábrahám Lilla Minna pedig egyéni csúccsal nyolcadik lett. A férfiaknál ugyanebben a számban Holló Balázs a hetedik lett, a dél-afrikai Matthew Sates pedig azt követően, hogy a múlt hétvégén Berlinben 200 méter vegyesen és 200 méter gyorson is junior világcsúcsot ért el, most egy harmadik számban is megdöntötte a korosztályos rekordot.

Nem sokkal később megszületett az első magyar férfi arany a sorozat idei kiírásában, Kós Hubert 200 méter háton egyéni csúccsal diadalmaskodott. A futam után elmondta: az olimpia és az Eb nem úgy sikerült számára, ahogyan szerette volna, de most valamit visszaadott neki a sors pályafutása első vk-aranyával. Viccesen megjegyezte, ezt az időt azoknak a vízilabdás edzéseknek is köszönheti, amelyet a közelmúltban elkezdett felkészülés során iktattak be annak érdekében, hogy kicsit könnyebb legyen beleállni a munkába.

Női 200 méter pillangón Jakabos Zsuzsanna szállított egy ezüstérmet, majd vízbe ugrott Tokió magyar hőse, Milák Kristóf, aki 100 méter pillangón lett második, ugyanitt Szabó Szebasztián a harmadik helyen csapott célba. Az olimpiai bajnok Milák 49.92 másodperces egyéni csúccsal, Cseh László 49.33-as országos csúcsától nem sokkal elmaradva érintette a falat.

Szabó és Milák az 50 méter gyors fináléjában is érdekelt volt, előbbi a negyedik, utóbbi egyéni csúccsal az ötödik helyen zárt.

Milák a vegyes zónában elmondta, alapvetően nem kedveli a rövid pályát, azonban ezt az időszakot is megpróbálja majd hasznosan beépíteni a felkészülésébe. Hozzátette, főként azért indult el, mert "foglalt a medencéje, ahol készül", de mivel csak nemrég kezdte a munkát, így magát is meglepte ezekkel az időeredményekkel.