Nyitókép: Az olasz Federico Chiesa (j2) gólt szerez csapatának a labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőjének Olaszország-Spanyolország mérkőzésén. MTI/EPA pool/Facundo Arrizabalaga

A hamis kilencesek meccse lehet a mai esti európai szuperrangadó

Infostart
2021. október 6. 14:55
Az olasz és a spanyol labdarúgó-válogatott az utóbbi években mindig nagy csatát vív – az utóbbi húsz évben övék az európai futball egyik leggyakoribb párharca, tizenháromszor találkoztak, s csupán háromszor tudott valamelyik nyerni egygólosnál nagyobb különbséggel –, erre lehet számítani ma este is.

A Squadra Azzurra és a La Roja, az Azúrkék Csapat és a Vörös ezúttal a milánói San Siróban találkozik, a Nemzetek Ligája négyesdöntőjének első mérkőzésén, az első elődöntőben. A helyszín természetesen klasszikus, a Vén Kontinens, sőt, a világ egyik legtöbb nagy csatát megélt stadionja, de az eddigi 38 alkalomból mindössze kétszer találkoztak ott a csapatok.

Először 1942-ben, amikor a hat világbajnokkal, illetve már a formálódó Grande Torino néhány ifjú csillagával felálló olaszok 4:0-ra megverték a polgárháborús évek után nehezen talpra álló spanyol futball reprezentánsait. Másodszor pedig az 1980-as Európa-bajnokságon (0-0), amikor a két védelem uralta a játékot, annak ellenére is, hogy olyan csatárok játszottak, mint Causio, Graziani és Bettega az egyik, Dani, Juanito, Quini és Satrustegui a másik oldalon.

Akadt már olyan év, amikor három különböző „területen” is találkozott a két válogatott (2016 tavaszán barátságos meccset, nyarán Eb-nyolcaddöntőt, őszén vb-selejtezőt játszottak), most kicsit hasonló a helyet, mégis más: két nagy torna elődöntője jutott az esztendőre.

A két válogatott egymás ellen játszotta az idei Európa-bajnokság egyik elődöntőjét (1-1 után tizenegyesekkel nyertek az olaszok), s most ugyanebben a fázisban találkozik a Nemzetek Ligája négyes döntőjében. Utóbbi sorozatnak a mostani a második kiírása, az elsőt a portugálok nyerték. A rendszer nem változott: az A-osztály négy csoportjának győztese került a négyes döntőbe, az olasz–spanyol elődöntő után, csütörtök este a francia és a belga csapat találkozik majd, Torinóban.

Mind a két csapatban sok a sérült, részben ez is az oka (különösen Roberto Mancini kapitány és az olaszok esetében), hogy valószínűleg igazi középcsatár nélkül, „hamis kilencessel” állnak majd fel.

A Squadra Azzurrában – Ciro Immobile és Andrea Belotti kiesése miatt, miután Giacomo Raspadori és Moise Kean aligha kerül be a kezdő csapatba – akár Lorenzo Pellegrini, Lorenzo Insigne, vagy Federico Chiesa is kaphat ilyen szerepet. Mancini az olasz állami televíziónak nyilatkozva azt mondta, nem valószínű, hogy Federico Chiesát centerként játszatja, függetlenül attól, hogy az utóbbi időben a Juventusban szerepelt ezen a poszton, ez a mondat is azt sejteti, hogy hamis kilencessel akar felállni.

Az olasz lapok a Donnarumma – Di Lorenzo, Bonucci, Chiellini, Emerson Palmieri – Barella, Jorginho, Locatelli – Berardi, Insigne – Chiesa kezdő tizenegyet valószínűsítik, elfogadva, hogy Chiesa hátravonva játszik majd.

A spanyoloknál Álvaro Morata, Gerard Moreno, Pedri, Dani Olmo és Jordi Alba is sérült, bekerült ellenben a keretbe a 17 éves Gavi, aki eddig mindössze öt felnőtt bajnokit játszott a Barcelona csapatában. Luis Enrique továbbra sem hív meg Real Madrid-játékost, a Barcelonára, s főleg az angol klubokban játszókra épít. A várható tizenegye: Unai Simón – Azpilicueta, Pau Torres, Laporte, Reguilon – Busquets, Koke, Fornals – Ferran Torres, Sarabia, Oyarzabal.

A 20.45-kor kezdődő mérkőzést a Sport 1 közvetíti.