Két gól a hosszabbításban Újpesten

Infostart / MTI
2021. szeptember 13. 22:11
A változatlanul nyeretlen Újpest 2-2-es döntetlent játszott a vendég Zalaegerszeggel a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.

Jobban, harcosabban és kreatívabban kezdett az Újpest, mint ellenfele, de ehhez az is kellett, hogy a zalaiak az első 20-25 percben számos alkalommal labdát veszítsenek, vagy adjanak el a középpályán. Negyedóra sem telt el, amikor a vendégvédelem helyezkedési hibáját kihasználva az üres területre mozgó Beridze került nagy helyzetbe, és nem is hibázott 12 méterről. A vezetés megszerzését követően a hazaiak a labda megtartására, valamint az egygólos előny megőrzésére törekedtek, és bár a ZTE próbálkozott becsülettel, a szünetig nem sikerült egyenlítenie.

A második félidőben kissé unalmassá vált a mérkőzés, egyik és másik oldalon is sok volt a pontatlanság, így igazán nagy helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. Változott viszont a játék képe a 70. perctől, amikor az Újpest emberhátrányba került Pauljevic kiállítása miatt. A Zalaegerszeg igyekezett megragadni a lehetőséget, megpróbálta nyomás alá helyezni a vendéglátók kapuját és a hajrá kezdetén kiegyenlített.

Az utolsó percekben a hazaiak az emberhátrány ellenére kissé váratlanul ismét előnybe kerültek, örömük azonban nem tartott tovább egy percnél, mert a zalaiak azonnal gólt szereztek, és ezzel elvittek egy pontot Újpestről.