Nyitókép: Fotó: Gergely Zakany

Több mint hatezeren úszták át a Balatont

Infostart
2021. augusztus 7. 15:35
Nemcsak úszni lehetett, SUP-pal is át lehetett kelni Révfülöpről Balatonboglárra.

A július 31-i időpont halasztását követően a második lehetséges dátumon, augusztus 7-én rendezte meg a BSI Budapest Sportiroda a Balaton-átúszást. A komoly járványügyi részvételi szabályozások ellenére közel 7000 induló vágott neki a megmérettetésnek – írja közleményében a szervező.

A népes mezőny ebben az évben már háromféle indulási lehetőségből választhatott. A hagyományos és egyben legnagyobb népszerűségnek örvendő 5,2 kilométeres Révfülöp–Balatonboglár úszótávon több, mint 6200 fő vágott neki a tóátkelésnek. Debütált a Balaton-áthúzás, ahol ugyanezt a távot SUP-pal lehetett teljesíteni, egy az úszókkal párhuzamos folyosón – ebben a kategóriában több, mint 200 fő szállt vízre. Másodszor rendeztek féltávú úszást, Balatonboglári indulással és érkezéssel lehetett teljesíteni a 2,6 km hosszúságú eseményt – itt 500-nál is több résztvevő csobbant vízbe.

A rendezvényre az ország közel 800 településéről érkeztek nevezők, a résztvevők 47 százalék volt nő. A vízhőfok reggel 23,5-24,8 fok volt, az első úszók 21 fokos reggeli időjárásban indulhattak, a nap folyamán 29-30 fokig szökött fel a hőmérő higanyszála.

A kora délutánra jelzett változékony időjárásra való tekintettel az eredetileg tervezett időnél korábban rajtoltatták a résztvevőket. Amint elkészült a vitorlás hajók sorfala alkotta úszófolyosó – még fél nyolc előtt –, elindították a klasszikus átúszás résztvevőit. A távok teljesítését kizárólag 11:00 óráig lehetett megkezdeni. Az előrejelzésnek megfelelően a 13:00 óra után felerősödő szél és a tarajos hullámzás miatt a szervezők közel száz, a szintidő határán úszó résztvevőt biztonsági okokból kiemeltek a vízből.

Az 5,2 km-es táv leggyorsabb teljesítője a férfiaknál Dom Attila 1:00:24-es, a nőknél Maisa Andrea volt 1:14:27-es idővel.

A legidősebb résztvevő a 84 esztendős Runtág Tivadar 2 óra 28 perces időeredménnyel. Patkás Tamás, alias Rocky Tomi, aki egy balesetben veszítette el lábait, hazánk egyetlen igazolt nyíltvízi para úszója 7. alkalommal, 2 óra 47 perces egyéni csúccsal teljesítette a Balaton-átúszást, amellyel a középmezőnyben végzett. Gurbán Béla az eddigi összes átúszást abszolválta, idén tehát 39. alkalommal úszta le az 5,2 km-es távot.