Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Svájci átszállással igazol a Premier League-be Bolla Bendegúz

Infostart / MTI
2021. július 17. 12:42
Egy évet a Grasshoppersnél futballozik, mielőtt a Wolves átveszi.

A kétszeres válogatott Bolla Bendegúz az angol élvonalban szereplő Wolverhampton Wanderers csapatához igazolt, ugyanakkor egy szezont kölcsönben a zürichi Grasshoppersnél tölt majd - számolt be Twitteren a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ)

A

21 éves, szélsőként és jobb oldali középpályásként is bevethető jobbhátvéd

a szülővárosában, Székesfehérváron kezdett futballozni, majd az MTK utánpótlásában nevelkedett. Négy évvel ezelőtt igazolta le a Videoton FC, amely Siófokra és Zalaegerszegre is kölcsönadta. A Mol Fehérvár FC színeiben az előző idényben 37 mérkőzésen egy gólt szerzett és öt gólpasszt adott. A magyar válogatottban eddig kétszer szerepelt, június elején a Ciprus és az Írország elleni barátságos mérkőzéseken is, majd tagja volt az Európa-bajnoki keretnek is.

A Wolverhampton Wanderers 2018-ban jutott vissza a Premier League-be, ahol kétszer a hetedik, legutóbb pedig a 13. helyen végzett. A Grasshoppers 2019-ben esett ki a svájci élvonalból, ahová az elmúlt idény másodosztályú küzdelmeinek megnyerésével jutott vissza - az ideiglenes megbízatású Kádár Zoltánnal a kispadon.