Nyitókép: Twitter/Die Roten Bullen

Szoboszlai Dominik nagy pillanathoz érkezett

Infostart
2021. július 16. 09:03
Csaknem hét hónapos kihagyás után százszázalékos állapotban van a magyar futballista, szombaton bemutatkozhat az RB Leipzigben.

Szombaton az AZ Alkmaar ellen játszik felkészülési mérkőzést az RB Leipzig, és a klubhoz januárban szerződő, de azóta sérüléssel bajlódó Szoboszlai Dominik játékára Jesse Marsch vezetőedző szerint is jó esély mutatkozik.

„Nehezen éltem meg azokat a hónapokat, de mivel nem tudtam pontosan, milyen jellegű sérüléssel állok szemben, és korábban nem kellett hónapokat kihagynom, eleinte bizakodó voltam” – mondta a Nemzeti Sportnak Szoboszlai Dominik. Szeméremcsont-gyulladást állapítottak meg nála, két lipcsei csapattársa, Emil Forsberg és Tyler Adams is átesett már ezen, mindketten hét-nyolc hónapig bajlódtak vele, de úgy készült, az Európa-bajnokságra készülő válogatotthoz már néhány Bundesliga-meccsel a lábában csatlakozhat.

„Úgy kezdődött, hogy

a szeméremcsont és a lágyék találkozásánál nyilalló fájdalmat éreztem, aztán volt olyan időszak, hogy a kanapéról sem tudtam felkelni kínlódás nélkül.

Sajnos alvás közben is sokszor arra ébredtem, hogy belenyilall a fájdalom" – idézte fel a középpályás, és arról is beszélt, mentálisan az volt a legnehezebb, hogy nem tudta elérni a céljait, minden egyre csak tolódott.

A Bundesliga-bemutatkozás is elmaradt, és bár Marco Rossi meghívta őt az Eb előtti összetartásra, a végső keret kijelölése alkalmából rendezett sajtótájékoztatón elmondta: az utolsó percig reménykedett, hogy Szoboszlai Dominik tagja lehet a keretnek, ám erőnlétileg még nem áll készen az Eb-re, azzal pedig pályafutását veszélyeztette volna, ha akkori állapotában küldi pályára.

"Igazságtalannak érzem, hogy a sors elvette tőlem ezt a lehetőséget, annak viszont nagyon örültem, hogy a társak minden várakozást felülmúltak. Jó volt látni, mennyire küzdenek egymásért és a válogatottért. Nekem az edzések maradtak, a torna idején pluszmunkát és különfoglalkozásokat végeztem. Így többnyire a televízió előtt néztem a meccseket, még csak nem is Magyarországon" – mondta a legnagyobb magyar futballígéret.

Az Európa-bajnokság után a nyári felkészülést már a lipcsei csapattal kezdte, az erőnléti felmérések pedig azt mutatták, teljes értékű állapotban érkezett meg, így belátható közelségbe került a lipcsei bemutatkozás.

„Százszázalékos állapotban vagyok, teljes értékű edzésmunkát végzek – mondta Szoboszlai Dominik. – Az első hetet úgy építettük fel, hogy ne kapjak azonnal maximális terhelést, fokozatosan csatlakoztam a munkába, de már egyetlen gyakorlatot sem hagyok ki, szombaton pedig az első edzőmérkőzés következik az AZ ellen. Mentálisan próbatételt jelentett ez a fél év, de úgy érzem, megerősített. Most már csak arra összpontosítok, hogy a rajtra megfelelő állapotba kerüljek, és hogy a vébéselejtező őszi meccsein Marco Rossi számolhasson velem.”