Nyitókép: Tim de Waele/Getty Images

Már három trikó feszül Tadej Pogacaron

Infostart / MTI
2021. július 15. 19:40
A címvédő nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 18. szakaszát, ezzel két egymást követő hegyi befutón diadalmaskodva vezet.

A Pau és Luz Ardiden közötti 130 kilométeres etapon a szerdai után újabb hegyi befutó várt a bringásokra: két negyedik kategóriás emelkedő után két kiemelt kategóriás hegy, a legendás Tourmalet, majd a cél a Luz Ardidenen.

Előbbin az Ineos Grenadiers diktálta tempó rostálta a mezőnyt és csökkentette a különbséget a tízfősre formálódott szökése mögött, amelynek ezúttal nem hagyta meg a hazaérés lehetőségét. Az összetettben negyedik kolumbiai Rigoberto Urán a Tourmalet csúcsa előtt három kilométerrel szakadt le az esélyesek csoportjáról, amely 9,5 kilométerrel a cél előtt fogta be az utolsóként talpon maradt szökevényt, a francia David Gaudut.

Mintegy 3300 méter volt hátra, amikor Pogacar tempót váltott, szétszakítva az élcsoportot, így az utolsó kilométerre négyen maradtak együtt. Bő hétszáz méternél a címvédő ismét támadott, ezzel pedig már nem tudott lépést tartani egyik rivális sem. Így a szerdai után a csütörtöki hegyi befutót is megnyerte. Ezzel a sárga trikós – amennyiben vasárnap célba ér –

a legjobb fiatalt illető fehér és a hegyi pontverseny első helyezettjének járó pöttyös trikót is hazaviszi, akárcsak tavaly.

Mögötte - akárcsak egy nappal korábban - másodikként a dán Jonas Vingegaard, harmadikként a 2019-es Giro d'Italián győztes ecuadori Richard Carapaz ért célba, ez a sorrend az összetett élén is.

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök Christian Prudhomme versenyigazgató autójából tekintette meg a szakaszt.

Pénteken a Mourenx és Libourne közötti 207 kilométeres táv vár a kerékpárosokra, akik a 108. Tour de France-on összesen 3414 kilométert tekernek, amíg vasárnap célba érnek a párizsi Champs-Élysées-n.

Eredmények

18. szakasz, Pau-Luz Ardiden, 129,7 km, hegyi befutó

1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 3:33:45 óra

2. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 2 másodperc hátrány

3. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) azonos idővel

4. Enric Mas (spanyol, Movistar) 13 mp h.

5. Daniel Martin (ír, Israel Start-Up Nation) 24 mp h.

Az összetett élcsoportja

1. Pogacar 75:00:02 óra

2. Vingegaard 5:45 perc hátrány

3. Carapaz 5:51 p h.