Nyitókép: MTI/AP/Darko Vojinovic

Honfitársát vette maga mellé fontos posztra José Mourinho a Románál

Infostart
2021. július 14. 10:10
Az AS Roma labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Rui Patrício, a portugál válogatott első számú kapusa.

A 33 éves játékos a Wolverhampton Wandererstől érkezik az olasz fővárosi klubhoz. A rómaiak 11,5 millió eurót fizetnek érte, de a megállapodás több olyan záradékot is tartalmaz, amely a teljesítményhez és az elért eredményhez kötődik.

Rui Patrício szerződése három évre, két évig szól – számolt be róla az AS Roma honlapja

"A Roma egy nagy klub és új kihívást jelent a számomra, izgatottan várom, hogy itt is kipróbáljam magam és segítsem az egyesületet a céljai elérésében" – idézte őt az oldal. A kapus hozzátette: trénere, a szintén portugál José Mourinho a világ egyik legjobbja, és már nagyon várja a vele való közös munkát.

A 2016-ban Európa-bajnok, 97-szeres válogatott játékos 2006 és 2018 között a lisszaboni Sportingban futballozott, azóta pedig az Wolverhamptonnál.