Nyitókép: Forrás: mvlsz.hu

Tanítványaival úszott a vízilabdaedző, amikor rosszul lett és meghalt

Infostart
2021. június 3. 11:13
Molnár Róbert 59 éves volt.

Edzés közben a medencében úszva lett rosszul és halt meg Molnár Róbert utánpótlás-vízilabdaedző. A Blikk számolt be az esetről.

Mint írják, a Ferencvárosban 1980 és 1992 között 314 ob I-es mérkőzésen szereplő egykori pólós a budapesti Gyarmati Dezső Uszodában tartott edzést 13-14 éves tanítványainak és szokásához híven a bemelegítő hosszakra ő is beszállt. Egyik pillanatról a másikra azt vették észre a gyerekek, hogy 59 éves edzőjük nem mozdul, segítségre van szüksége.

A mentőszolgálat megerősítette: hiába érkezett gyorsan a segítség a helyszínre és próbálkoztak az újraélesztéssel, már nem lehetett megmenteni Molnár Róbertet. Halálát szívinfarktus okozhatta.

Pálinkás Tibor, a Vidám Vízilovak masterscsapatának edzője azt mondta a lapnak, az elhunyt tréner aktív tagja volt csapatának.

Szakonyi Ferenc 45 évvel ezelőtt Molnárral együtt kezdett el vízilabdázni a Ferencvárosban. Ő azt mondta, két évvel ezelőtt volt már infarktusa Robinak, ezt követően leszokott a cigiről. Jó kondiban volt, sokat tett azért, hogy fizikailag erős legyen.

Molnár Róbert játékosként többször is meghívást kapott a válogatott keretébe, 1994-ben szerezte meg az edzői végzettséget. A Polo Academy Budapest szakmai stábját 2015 óta erősítette, a Vidám Vízilovak mastersegyüttesével világ- és Európa-bajnok lett.