Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Rebrov is esélyes a Tottenham kispadjára

Infostart
2021. május 27. 16:30
Újabb csavar a Szergej Rebrov jövőjére fókuszáló történetben: egy olasz lap szerint Mauricio Pochettino mellett ő is jelölt korábbi klubja, a Tottenham Hotspur kispadjára.

A Tottenham tavasszal szerződést bontott José Mourinhóval, aki azóta már az AS Romához igazolt. A Spurs Ryan Masonnal fejezte be az idényt, de a mindössze 29 éves edző nem marad a következő idényre a csapat élén.

A nemzetközi sajtó szerint a PSG-től távozó Mauricio Pochettino a leginkább esélyes arra, hogy (újra) átvegye a csapatot, az argentin 2019-ben a Bajnokok Ligája döntőjébe vezette az észak-londoni klubot.

A Tuttomercatoweb értesülése szerint ugyanakkor képben van Szergej Rebrov is, akinek kapcsán megemlíti, hogy Ukrajnában és Magyarországon öt bajnoki címet nyert, s hogy a Ferencvárost 25 éves szünet után eljuttatta a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Rebrov 2000 és 2002 között a Tottenham Hotspur csatáraként futballozott a Premier League-ben, majd játszott 2004–2005-ben a West Ham Unitedben is.