Nyitókép: DVSC.hu

Dzsudzsák Balázs tempója már nem engedi meg, hogy szélső legyen – Huszti Szabolcs

Infostart
2021. május 26. 13:25
A DVSC-t az NB I-be visszakormányzó edző – Dzsudzsák Balázs korábbi válogatott-játékostársa – egy interjúban azért dicsérte is a rekordert.

Interjút adott a DVSC.hu portálnak Huszti Szabolcs, aki a hajdúsági együttes NB II-es szezonjának második felében vette át a csapat edzői feladatait.

Egyebek mellett egykori válogatottbeli játékostársáról, Dzsudzsák Balázsról is elmondta a véleményét – annak kapcsán, hogy a magyar válogatottsági rekorder, korábbi csapatkapitány már nem a korábbi pozíciójában, szélsőként játszik, hanem a középpálya belső részén.

"Végig, már az első közös meccs előtt biztos voltam abban, hogy Balázsnak ez a megfelelő pozíció, hiszen játékintelligenciája, technikája kimagaslik még az NB I-ből is, azonban

koránál fogva nem száguldozhat egyfolytában,

így ez a poszt neki a legoptimálisabb" – fogalmazott a játékostársból lett tréner.

Huszti Szabolcs szerint Dzsudzsák az év során "remekül futballozott, nagyon fontos a szerepe a csapatban".

Ismert, a DVSC az NB I-ből kiesve jelentősen megerősödött (válogatott játékosok voltak: Korhut Mihály, Dzsudzsák Balázs, Varga József és Ugrai Roland), a stábban is több korábbi válogatott játékos megjelent, a csapat pedig első helyen jutott vissza az élvonalba, egy év száműzetés után.

Dzsudzsák Balázs 5 gólt szerzett az NB II 2020–2021-es évében.