Nyitókép: MTI/EPA/Focke Strangmann

"Kvótanégerezett" Jens Lehmann, felmondtak neki a Herthánál

Infostart / MTI
2021. május 5. 12:58
Korábban Petry Zsolt kapusedzőnek kellett távoznia a berlini klubtól egy interjúban mondottak miatt. A Hertha máig nem közölte pontosan azt sem, Petry melyik kijelentését nem tartotta elfogadhatónak.

Egy, a klub által rasszistának minősített üzenet miatt távoznia kellett a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC felügyelő bizottságából Jens Lehmann korábbi német válogatott kapusnak.

Az egyesület befektetőjének, Lars Windhorstnak az egyik szóvivője közölte, hogy a Windhorst által irányított cég felbontotta az 51 éves szakemberrel kötött tanácsadói szerződést, ezzel Lehmann a Herthánál elfoglalt pozíciójából is távozott. A 61-szeres válogatott ex-futballista másfél évvel ezelőtt Jürgen Klinsmann helyére érkezett Windhorst cégéhez, és ezzel a berlini klub felügyelő bizottságába.

Az ügy előzménye, hogy a Sky televízió szakértőjeként dolgozó, 12-szeres német válogatott Dennis Aogo az Instagramon megosztott egy Whatsapp-üzenetet, amelyben Lehmann Aogóra utalva azt írta:

"Dennis a ti fekete emberetek, hogy meglegyen a kvóta?".

Lehmann később a Twitteren bocsánatot kért az üzenet miatt, de a helyzetén ez már nem változtatott.

"A Hertha BSC távol tartja magát a rasszizmus minden formájától, az ilyen kijelentések pedig egyáltalán nem felelnek meg azoknak az értékeknek, amelyekért klubunk kiáll és aktívan kampányol" – kommentálta a történteket Werner Gegenbauer, a Hertha elnöke.

A Dárdai Pál vezetőedző által irányított Hertha BSC a Bundesligában a kiesés elkerüléséért küzd.

Korábban egy szintén volt válogatott kapustól, Petry Zsolt kapusedzőtől vált meg a berlini klub a Magyar Nemzetnek adott interjújában mondottak miatt. A Hertha máig nem válaszolt azokra a kérdésekre, hogy a kapusedző pontosan melyik kijelentése sértette meg szerintük a "Sokszínűségi Chartát".