Nyitókép: Illyés Tibor

Brutálisan erős ellenfelekkel játszik az U21-es Eb-n Gera Zoltán csapata

Infostart
2021. március 24. 13:31
Szerdán kezdődik a felnőtt Eb miatt új időpontra helyezett, magyar–szlovén közös rendezésű U21-es labdarúgó Európa-bajnokság. A speciális helyzet, ha úgy tetszik a speciális időbeosztás különleges, kétszakaszos torna kiírására szorította az UEFA-t.

Az eredeti időpont 2021. június 9–26. lett volna, ám mivel a felnőtt Európa-bajnokságot a koronavírus-járvány miatt egy évvel eltolták, az utánpótláskorúak tornájának időpontja megváltozott.

Az UEFA végrehajtó bizottsága 2018. december 3-án, Dublinban döntött a magyar–szlovén pályázat elfogadása mellett. Azóta tudjuk azt is, hogy a két rendezőnek nem kell selejtezőt játszania, mindkét csapat részese lesz a döntő mezőnynek. A magyar csapat, Gera Zoltán irányításával, az elmúlt két évben így barátságos mérkőzésekkel készült a tornára.

A szövetségi edző rengeteg játékost kipróbált, az utolsó pillanatban sérülések és a koronavírus-járvány is alakította a csapatot. Fontos tényező az is, hogy a csoportszakaszt a világbajnoki selejtezőkkel párhuzamosan rendezik, Szoboszlai Dominik és Szalai Attila a kora alapján szerepelhetne az utánpótlás Eb-n. A valaha volt legdrágább magyar játékos sérült, de – Szalai Attilához hasonlóan – a vb-selejtezőkön kapna szerepet egyébként is.

Rajtuk kívül is akadnak olyan futballisták, akik beférnének a keretbe, de nem játszhatnak: „Dárdai Palkó a hetedik futballista, akire nem számíthat Gera Zoltán az Eb-n, korábban Szánthó Regő, Gergényi Bence, Schön Szabolcs, Nagy Zsombor, Szilágyi Zoltán és Demjén Patrik játékáról kellett lemondani” – írta az mlsz.hu. Hétfőn Zsóri Dániel is megsérült, ő sem játszhat.

Ez egy nagyon fiatal keret, ahogyan az mlsz.hu megjegyezte: „A magyar válogatott lehet az Európa-bajnokság legfiatalabb átlagéletkorú együttese, miután a 23 nevezett játékosunk közül 15-en még a következő kiírásban is pályára léphetnek majd az U21-es csapatban. A jelenlegi Eb-n az 1998. január 1. után született labdarúgók vehetnek részt, míg a keretünkben 2000-es, 2001-es, sőt 2002-es születésű játékosok is helyet kaptak.” A 2002-esek közül az egyik, Balogh Botond, a Parma színeiben, már az olasz élvonalban is szerepelt.

Gera Zoltán együttese szerdán a németekkel, szombaton a románokkal, majd jövő kedden a hollandokkal játszik, mindhárom találkozót Székesfehérváron, a MOL Aréna Sóstóban rendezik. A csoport további meccseinek helyszíne az új Bozsik-stadion, Kispesten.

A szövetségi edző szerint a magyar U21-es válogatott bizakodva várja a németek elleni, szerdai nyitómeccset. Gera Zoltán hangsúlyozta, két éve erre a tornára készülnek, úgyhogy most itt a lehetőség a bizonyításra. Biztos abban, a kiesők helyére lépők élni fognak az eséllyel, hiszen csak olyanokat hívtak meg, akik rendszeresen játszanak a magyar első osztályban.

A szövetségi edző kiemelte, hogy a csapat valamelyest előnyben lesz a hazai pálya miatt, ugyanakkor hátrányt jelent számukra a nézők hiánya, hiszen adott esetben telt házas meccseket is játszhattak volna.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy a német, holland és román válogatott lesz az ellenfelünk a csoportban, de nem feltartott kézzel megyünk a meccsekre.

Nagy álmunk a továbbjutás, de már akkor is elégedettek leszünk, ha sikerül három jó mérkőzést játszani" - tette hozzá.

A szerdai, németek elleni találkozóval kapcsolatban Gera Zoltán hangsúlyozta, hogy nagyon erős csapat ellen lépnek pályára, tisztelik az ellenfelet, de játékosai sikeréhesek, megvan bennük a kellő vagányság, és nem félnek a meccstől. Úgy vélte, sikerült teljesen kielemezni a német válogatottat, ezek alapján nagy lelkesedés és fegyelmezettség, valamint a taktika maximális betartása kell ahhoz, hogy sikert érhessenek el. Az elemzéshez Dárdai Palkó is adott tanácsokat.

A riválisok

Az ellenfelek közül a németeket az egykori Európa-bajnok csatár, Stefan Kuntz irányítja. A kongói származású védő, Ridle Baku már az A-válogatottban is helyet kapott. A Bayern nem ad játékost a keretben, ellenben a Borussia Dortmund igen: a mindössze 16 éves, kameruni születésű Youssoufa Moukoko az egész torna legfiatalabb játékosa lesz. Ősszel ő lett a BL-történelem legfiatalabb játékosa és a Bundesliga-történet legfiatalabb gólszerzője is.

A román csapatot az egykori Fiorentina-, Inter-, Juve- és Chelsea-sztár, Adrian Mutu irányítja majd, az egyik védő, Radu Drăgușin a Juventus játékosa. Akad náluk is egy „csodagyerek”, akire érdemes lesz figyelni: Octavian George (becenevén: Tavi) Popescut az idősebbek Florea Dumitrachéhoz, a középkorúak Gheorghe Hagihoz hasonlítják.

A mi négyesünkből a legerősebbnek a hollandok kerete tűnik, Erwin van de Looi névsorában négy A-válogatott játékos neve is szerepel. Közülük Teun Koopmeiners védekező középpályás, míg Javairô Joreno Faustino Dilrosun (a Hertha BSC, tehát Dárdai Pál játékosa), a ghánai származású Myron Boadu, valamint a legendás patrick Kluivert fia, az RB Leipzigben futballozó Justin egyaránt csatár.

Sztárpalánták

A C-csoport mérkőzéseit játsszák még Magyarországon (Győrben és Szombathelyen), a dán, a francia, az izlandi és az orosz csapat részvételével. A dánoknak is erős a kerete, négy A-válogatott játékossal, közülük Jacob Bruun Larsen már a riói olimpián is részt vett!

A franciák legnagyobb tehetsége a teljes világfutball egyik legígéretesebb játékosa: Eduardo Camavinga, aki már gólt is szerzett a világbajnoki válogatottban tavaly ősszel. Houssem Aouar alapember az Olympique Lyonban, ő is volt már válogatott. Jonathan Ikoné Eb-selejtezőn is szerzett már gólt a Kékeknél. Nem volt még válogatott, de a torna egyik legjobb védője lehet Ibrahima Konaté, az RB Leipzig védője, akit Európa leggazdagabb klubjai akarnak megszerezni a nyáron.

Az izlandiak – noha a tétmérkőzéseiken a rutinos játékosaikra számítottak,láthattuk ezt a Puskás Arénában is – fiatal játékosokat is mély vízbe dobtak az elmúlt években, keretük kilenc (!) játékosa volt már A-válogatott. Mindössze négy játékosuk izlandi klub tagja, a többiek légiósok. Négy A-válogatott játékossal érkeztek az oroszok.

A két szlovéniai csoportból a B-ben a házigazdák mellett a csehek, valamint a spanyolok és az olaszok szerepelnek. Az olaszoknál akadnak olyan játékosok, mint Luca Ranieri, akik a 2019-es juniorvébén elődöntős csapatnak is már tagjai voltak. A két legnagyobb ászuk Sandro Tonali és Patrick Cutrone. A spanyoloknál három futballistára érdemes külön is figyelni: Riqui Puig, Óscar Mingueza (mindkettő Barcelona), valamint Brahim Diaz (Milan, korábban Manchester City, Real Madrid)

A D-csoportban játszanak az angolok, a horvátok, a portugálok és a svájciak. A portugálok szövetségi kapitánya átengedte Trincaót a Barcelona csatárát az utánpótláscsapatnak, és kerettag Gedson Fernandes is. Kerettag két milanos, Diogo Dalot és Rafael Leão is. A kapusuk, João Virgínia szombaton védett a Manchester City ellen az Evertonban. A kis Chico Conceição az FC Porto edzőjének, a korábbi klasszis középpályás, Sérgio Conceição fia.

Az angoloknál a négy legnagyobb név Callum Hudson-Odoié (Chelsea), Mason Greenwoodé (Manchester United), Curtis Jonesé (Liverpool) és a selejtezők gólkirályáé, Eddie Nketiahé (Arsenal). Ugyancsak kerettag a két Sessegnon iker, Ryan és Steven.