Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Hivatalos: elhalasztják a tavasz legnagyobb budapesti futóversenyét - de csak részben

Infostart
2021. március 10. 15:37
Akik már neveztek, azoknak júliusra kell felkészülni, akiknek az eredeti időpont jó, azoknak nem marad el a verseny, csak "online" lesz. Minden részlet alább.

Nem törlik el, csak elhalasztják Budapest legnagyobb tavaszi futóversenyét, a Vivicittát, méghozzá július 10-11-ére, az eredeti helyszínre, a Margitszigetre - tudatta a Facebookon a szervező BSI.

Már csak 5 hét lett volna hátra az eredeti időpontig (április közepe), de a járványhelyzet nem tette lehetővé, hogy a "helyén maradjon" a verseny.

A BSI-nek egyébként idén a virtuális térbe száműzött téli Zúzmara és a márciusi Balaton Szupermaraton után ez a harmadik eseménye, amelyet nem lehet megtartani a hagyományos keretek között.

Érdekes, hogy tavaly szinte napra pontosan ekkor jelentették be ugyanezt a 2020-as Vivicittával kapcsolatban.

A nyári időponttal egyébként a startidőpont is módosul, hogy ne legyen annyira meleg.

Akik már neveztek a Vivicittára, az új időpontra is érvényes a nevezésük, nincs teendőjük. Akiknek a pótidőpont nem megfelelő, azoknak a Futanet.hu portálon kell tájékozódniuk a továbbiakról.

Aki pedig magabiztosan készült a versenyre, azok számára jó hír, hogy virtuálisan lefutható a Vivicittá az eredeti időpontban is. A virtuális és a valós verseny befutóérmei eltérnek majd. A virtuálisra viszont mindenkinek külön kell nevezni.

36. TELEKOM VIVICITTÁ KÖZLEMÉNY ‼Új, nyári időpont: július 10-11.‼ Már csak 5 hét van hátra az esemény eredetileg...

Közzétette: Telekom Vivicittá2021. március 10., szerda