Nyitókép: Twitter/NFL

Több szempontból is történelmi lesz a mai Super Bowl

Infostart / MTI
2021. február 7. 21:44
Közép-európai idő szerint hétfőn 0.30 órától rendezik a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 55. Super Bowlt, amelyen az Amerikai főcsoport győztese, a címvédő Kansas City Chiefs, valamint a Nemzeti főcsoport bajnoka, a tizedik fináléjára készülő, 43 éves Tom Brady vezette Tampa Bay Buccaneers találkozik egymással.

Az összecsapás több szempontból is történelminek tekinthető, hiszen ez lesz az első alkalom, hogy az egyik fél, jelen esetben a Tampa, saját stadionjában léphet pályára. Teheti mindezt egy olyan idény végén, melynek során a koronavírus-járvány miatt a mérkőzéseket zárt kapuk mögött, vagy minimális létszámú nézőközönség előtt játszották. A Raymond James Stadionban 25 ezren szurkolhatnak majd a csapatoknak, közülük 7500 már beoltott egészségügyi dolgozó lesz.

Ez az első Super Bowl, amelyben két olyan irányító lesz érdekelt, aki az előző két nagydöntőben magasba emelhette a Vince Lombardi-trófeát. Brady még a New England Patriots tagjaként 2019-ben a hatodik bajnoki címét nyerte a Los Angeles Rams legyőzésével, míg tavaly Patrick Mahomes a San Francisco 49ers ellen vezette sikerre a Kansas Cityt.

Szakértők szerint Brady és Mahomes személyében ezen a Super Bowlon kerül szembe egymással minden idők legjobb, valamint a jelenkor és a jövő legkiemelkedőbb irányítója. Utóbbi egyébként már most fantasztikus pályafutást tudhat maga mögött, hiszen kezdőként ez a harmadik szezonja, mindhárom idényében eljutott az Amerikai főcsoport döntőjéig - az elsőben éppen a Brady vezette New England állította meg -, a legutóbbi kettőben pedig a Super Bowlig menetelt együttesével. Ezen kívül kezdőként első idényében ő lett a liga legértékesebb játékosa, és a tavalyi Super Bowlon is őt választották a legjobbnak.

A veterán Brady tavaly húsz év után hagyta el a New England Patriots csapatát, Tampában pedig rögtön megmutatta, miért is klasszis még mindig. Az egyéni számokat tekintve szinte mindenben klubrekordot döntött, ráadásul a 2003-as bajnoki cím után újra bejuttatta a floridai együttest a Super Bowlba.

A két alakulat az alapszakaszban is találkozott egymással, akkor a Kansas City vendégként 27-24-es győzelmet aratott, ami csalóka eredmény, mivel Andy Reid együttese kézben tartotta a meccset. Már az első negyedben 17-0-ra vezetett, köszönhetően elsősorban annak, hogy az elkapó Tyreek Hill "szétszedte" a hazaiak védelmét és több mint 200 yardot termelt, a hazaiak pedig csak a vége felé tudtak közelebb zárkózni.

Az NFL történetében legutóbb éppen a Brady vezette New England tudta megvédeni címét, a Patriots 2004-ben és 2005-ben is megnyerte a Super Bowlt, azóta erre a Seattle Seahawksnak 2015-ben, valamint a New Englandnek 2018-ben lett volna lehetősége, de egyik gárda sem járt sikerrel.

Az eddigi Super Bowlok győztesei

1967: Green Bay Packers

1968: Green Bay Packers

1969: New York Jets

1970: Kansas City Chiefs

1971: Baltimore Colts

1972: Dallas Cowboys

1973: Miami Dolphins

1974: Miami Dolphins

1975: Pittsburgh Steelers

1976: Pittsburgh Steelers

1977: Oakland Raiders

1978: Dallas Cowboys

1979: Pittsburgh Steelers

1980: Pittsburgh Steelers

1981: Oakland Raiders

1982: San Francisco 49ers

1983: Washington Redskins

1984: Los Angeles Raiders

1985: San Francisco 49ers

1986: Chicago Bears

1987: New York Giants

1988: Washington Redskins

1989: San Francisco 49ers

1990: San Francisco 49ers

1991: New York Giants

1992: Washington Redskins

1993: Dallas Cowboys

1994: Dallas Cowboys

1995: San Francisco 49ers

1996: Dallas Cowboys

1997: Green Bay Packers

1998: Denver Broncos

1999: Denver Broncos

2000: St. Louis Rams

2001: Baltimore Ravens

2002: New England Patriots

2003: Tampa Bay Buccaneers

2004: New England Patriots

2005: New England Patriots

2006: Pittsburgh Steelers

2007: Indianapolis Colts

2008: New York Giants

2009 Pittsburgh Steelers

2010: New Orleans Saints

2011: Green Bay Packers

2012: New York Giants

2013: Baltimore Ravens

2014: Seattle Seahawks

2015: New England Patriots

2016: Denver Broncos

2017: New England Patriots

2018: Philadelphia Eagles

2019: New England Patriots

2020: Kansas City Chiefs

Az összesített rangsor

6 győzelem: Pittsburgh Steelers, New England Patriots

5: Dallas Cowboys, San Francisco 49ers

4: Green Bay Packers, New York Giants

3: Denver Broncos, Los Angeles/Oakland Raiders, Washington Redskins

2: Baltimore Ravens, Miami Dolphins, Baltimore/Indianapolis Colts, Kansas City Chiefs

1: St. Louis/Los Angeles Rams, Seattle Seahawks, Chicago Bears, New York Jets, Tampa Bay Buccaneers, New Orleans Saints, Philadelphia Eagles