Nyitókép: MTI/EPA pool

Oda a veretlenség, a franciák következnek a kézi-vébén

Infostart
2021. január 25. 19:30
A magyar férfi kézilabda-válogatott 36-28-ra kikapott Spanyolországtól az egyiptomi világbajnokságon.

A magyar keretből ezúttal Mikler Roland, Bánhidi Bence, Rodríguez Álvarez Pedro és Lékai Máté maradt ki taktikai okok miatt. A csapat annak tudatában lépett pályára, hogy győzelem és döntetlen esetén a legutóbbi két világbajnokságon ezüstérmes Norvégiával, vereség esetén pedig Franciaországgal játszik a negyeddöntőben.

A kulcsemberek hiánya az első percekben rányomta bélyegét a magyarok játékára: sok volt a hiba mezőnyben, támadásban pedig a rontott lövés, ezt kihasználva a spanyolok kilenc perc alatt 7-2-re elhúztak. Ezt követően emberhátrányba kerültek, a kapusuk helyett mezőnyjátékost küldtek be, a magyar csapat pedig labdaszerzések után többször is az üres kapuba lőtt, így négy perc alatt sikerült egyenlítenie (7-7).

A játék képén és a hibák - leginkább a labdaeladások - számán látszott a tétnélküliség, ezért a magyarok szakmai stábja húsz perc után, 14-10-es hátránynál időt kért. Az ellenfél lendületét ez sem törte meg, a jobbszélső Ferran Solé találataival újra elhúzott az Európa-bajnok.

A szünet után Borbély Ádámmal, Bodó Richárddal, Bóka Bendegúzzal és Máthé Dominikkal frissült a csapat, de a játék továbbra is nagyon akadozott, a védekezés és a támadójáték sem működött hatékonyan. A spanyolok könnyedén szerezték góljaikat, 14 perc alatt 7-0-s sorozatot produkáltak, ezzel eldöntötték a meccset (28-16).

A folytatásban Gulyás István időkérése után egy 6-1-es sorozattal sikerült némileg csökkenteni a hátrányt, de a súlyos vereség ekkor már nem volt elkerülhető. A magyar csapat ezzel elveszítette százszázalékos mutatóját, a spanyolok viszont továbbra is veretlenek a tornán.

A mezőny legeredményesebb játékosa Ferrán Solé volt nyolc góllal, Aleix Gómez hétszer talált be. Gonzalo Pérez de Vargas 17, Székely és Borbély három-három alkalommal védett. Bodó Richárd mind a hat lövését elhibázta.

A Telekom Veszprém jobbátlövője, Jorge Maqueda négy góllal, kapusa, Rodrigo Corrales két védéssel, a Szeged irányítója, Joan Canellas két találattal járult hozzá a sikerhez.

A magyar együttes így a második helyen végzett, és szerdán Franciaországgal találkozik a negyeddöntőben. A találkozót Alexandriában rendezik 20.30-tól.

Gulyás István, a magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta: a második félidőben az volt a cél, hogy jóval közelebb kerüljenek a spanyol válogatotthoz, illetve sokkal bátrabban kézilabdázzanak.

"Nem kell azzal foglalkoznunk, hogy rendet tegyünk a fejekben, nem kell elmarasztalni a játékosokat, mert mindent megtettek, és talán még szégyellték is magukat, amikor időt kértünk.

Ők eddig kevesebb lehetőséget kaptak, illetve az első félidőben egy kicsit mást játszottunk, hiszen nem volt a taktika része, hogy egy passz után eldurrogtatjuk a labdákat, és a kezükbe adunk hatot-hetet. Ezen a második félidőben tudtunk javítani. Sok technikai hibát követtünk el, és ez ellen a spanyol válogatott ellen ezt nem szabad. Ez jelentősen befolyásolta a mérkőzést, mert elbizonytalanodtunk" - nyilatkozta a szakvezető az M4 Sporton.