Nyitókép: MTI/EPA

Kovács Zsófia a két Eb-aranyról: egyelőre csak emésztem

InfoRádió
2020. december 21. 09:50
Nem számított ilyen sikerre még a koronavírus által megtizedelt mezőnyben sem a versenyző, aki a magyar női tornasport első kétszeres Eb-győztese lett.

Kovács Zsófia ugrásban és felemás korláton is aranyérmes lett, utóbbi szeren Székely Zója ezüstérmet nyert a törökországi Mersinben rendezett női torna Európa-bajnokságon. A szombati csapatversenyben bronzérmes magyar válogatott további tagjai közül vasárnap Bácskay Csenge ugrásban negyedik, talajon Székely Zója hetedik, Böczögő Dorina pedig nyolcadik lett.

"Nem gondoltam volna, hogy aranyérmes leszek. Mindenki tudta, hogy nem lesz ott az Eb-n az összes ország, de így hatalmas lehetőség volt annak, aki eljött megméretni magát" – mondta az InfoRádióban a magyar női tornasport első kétszeres Európa-bajnoka. Kovács Zsófia már annak is nagyon örült, hogy a selejtezőből első helyen jutott be a döntőbe ugrásban és felemás korláton is, és ezt a pozíciót sikerült megtartania a fináléban is.

"Még most sem sikerült feldolgoznom ezt a sikert, csak emésztem, kell pár nap, mire felfogom, hogy kétszeres Európa-bajnok vagyok" – mondta a tornásznő, aki a második és a harmadik Európa-bajnoki érmét nyerte egyéniben, 2017-ben Kolozsváron ugyanis második lett egyéni összetettben. A teljesítményét értékelve úgy fogalmazott,

két szépet ugrott, annak nagyon örült, korláton viszont volt egy nagyobb hibája, sokkal kevesebb pontot is kapott, mint a selejtezőben, de így is meg tudta tartani a helyezését.

A női szakágban első alkalommal fordult elő, hogy két magyar tornász végzett az első két helyen egy Európa-bajnoki döntőben. "Elképzelhetetlenül nagy élmény nekünk ez most, együtt hallgatni a Himnuszt a dobogón" – mondta Kovács Zsófia, aki büszke a csapatversenyben megszerzett bronzéremre is, mert úgy érezte, hogy valóban igazi csapat volt a magyar válogatott.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kovács Zsófia a két Eb-aranyról: egyelőre csak emésztem
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást