Nyitókép: MTI/EPA/Ritzau/Bo Ambstrup

Bíró Blanka: ez teljesen más „kávéház”, mint egy bajnoki

Infostart / Kaposi Dávid
2020. december 16. 12:24
A magyar női kézilabda-válogatott 32–21-re kikapott Norvégiától az Európa-bajnokság középdöntőjében, és a 10. helyen végzett. A kapus Bíró Blanka szerint a jövőben, így a márciusi olimpiai selejtezőben is nagyobb koncentrációval kell játszania a csapatnak.

Szörnyű – fogalmazott röviden Bíró Blanka a kedd esti, norvégok elleni mérkőzéssel kapcsolatban az InfoRádiónak nyilatkozva. Nem igazán tudták megvalósítani azt, amit a védekezésben akartak, és a támadások során is adtak el labdákat, számos technikai-taktikai hibát vétve az első félidőben, amit a norvégok „könyörtelenül kihasználtak. Összességében tehát erről a mérkőzésről sok jót nem lehet mondani – tette hozzá a női válogatott hálóőre.

Az Európa-bajnokság egészét tekintve egyértelműen csak a győztes mérkőzéseket lehet felhozni mint pozitívumot – folytatta Bíró Blanka –, még ha ezeken sem nyújtottak hibátlan teljesítményt, hiszen a románok elleni viadalon is látható volt, milyen mélyen volt a két csapat. Így a torna leginkább sok tanulnivalóval szolgál számukra, leszűrve azt a márciusi olimpiai selejtezők kezdetére, hogy miből voltak eredményesek, és miből kevésbé. A játékos szerint sokkal jobban kell majd koncentrálniuk, mert ez teljesen más „kávéház”, mint egy otthoni bajnoki, akár egy Bajnokok Ligája-meccs, hiszen minden országot a legjobb játékosok képviselnek.

Ha koncentráltabbak lesznek, a játék is egyértelműen jobb lesz, vagyis a fej az első ebben a játékban, hogy a helyén legyen – emelte ki. Ha az a helyén van, jobban látható a játék képe, és higgadtabban lehet dönteni.

Danyi Gábor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a mérkőzést illetően úgy nyilatkozott: „Szerettünk volna újabb elemeket, más taktikát gyakorolni, ez az első félidőben egyáltalán nem sikerült – idézte az edzőt a magyar szövetség honlapja. – A mérkőzésen testközelből tapasztalhattuk, hogy az élcsapatok milyen dinamikával és tempóval játszanak, egyszer ide kellene nekünk is majd eljutnunk. Hullámzó volt a teljesítményünk, viszont ebben voltak olyan periódusok is, amikor bárkivel fel tudjuk venni a versenyt. Most előre kell néznünk és dolgoznunk kell.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bíró Blanka: ez egy teljesen más „kávéház”, mint egy bajnoki
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást