Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Szabó Szebasztián: a pénz sem érdekel, csak az olimpia

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2020. november 19. 17:47
A világcsúcsot ostromló sprinter úszó most nem foglalkozik azzal, mennyit hozott a konyhára az ISL a Duna Arénában.

A hétvégi döntő előtti versenynapokon a fiatal Szabó Szebasztián érte el a legjobb időeredményeket a magyar válogatott sportolók közül a Nemzetközi Úszó Liga (ISL) budapesti sorozatában: 50 méter pillangón 11 századmásodpercre megközelítette a rövidpályás világcsúcsot.

"Nagyon jól sikerült ez a négy hét, eléggé jó felkészülés volt a következő évre. Volt rengeteg hiba, és olyan is, amin javítottunk, de az időeredményekkel meg vagyok elégedve. Egy pár napot pihentem, és

most megyek vissza edzésbe, javítani a hibákon még"

– értékelt a zentai születésű, honosított úszó.

Azért jellemzően nem a hibáiról szólt ez a négy hét, hisz magyar csúcsokat döntött 50 pillangón; "hazudna", ha azt mondaná, hogy meglepték az időeredményei, de azért igazán az utolsó versenynapra készült.

Az olimpiai számra, a 100 méteres pillangóúszásra fókuszált igazán, ehhez képest sikerült jobban most az 50.

Motiválta, hogy olyan klasszisokkal kellett együtt úsznia, mint az amerikai úszósport 2017-ben berobban új csillaga, Caeleb Dressel, és amikor a rajtkövön állt, egyáltalán nem számított, hogy éppen rossz kedve van vagy jó napja, csak a célra összpontosított.

"Egy ilyen év után hálás lehetek, hogy itt tudok edzeni és versenyezni ilyen sztárok között"

– tette hozzá.

Az ISL-sikerek anyagilag is pozitívan érintették, de Szabó Szebasztián hozzáállása, hogy nem foglalkozik a pénzzel, csak az úszással és a 2021-re halasztott olimpiával.

A teljes interjú az InfoRádió Vegyesúszás című magazinműsorában hallható csütörtök 19.30 után.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szabó Szebasztián az ISL-ről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást