Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Beszélt a Ferencvárosról a legnagyobb rivális edzője

Infostart
2020. november 6. 12:36
Márton Gábor hisz abban, hogy a Fehérvár karácsonyig átveszi a vezetést a bajnoki tabellán, mert a Fradi többet hibázhat majd.

Interjú jelent meg az NB I-ben 8 lejátszott mérkőzés - 4 győzelem, 4 döntetlen - után a Ferencváros mögött a második helyen álló Mol Fehérvár FC labdarúgócsapata honlapján az edzővel, Márton Gáborral.

Bízik benne, hogy bár a minap csak döntetlen játszott csapata a nagy rivális Üllői útiakkal, de a jövőben kevesebbet hibáznak a zöld-fehéreknél, így a bajnokság hátralévő bő kétharmadában megszerezhetik a bajnoki címet is akár.

Közben hallja a szurkolók valamelyest jogos kritikáját is, amire szerinte az a magyarázat, hogy a nyáron kitalált új játékrendszert még nem sikerült átültetnie a pályára teljes mértékben,

de arra mindenképpen büszke, hogy a Mol Fehérváré a bajnokság legtöbb rúgott gólja.

Ismert, ősszel az Európa-liga csoportköréhez is közel járt a Vidi. Erről elmondta, a klubvezetés elvárása két forduló sikeres megvívása volt, a Reims legyőzése már "extrának" számított, a play-off körben pedig már csak egy félidő hiányzott volna a nagy álom megvalósulásához.

Itthoni focistapéldaképe Törőcsik András volt mindig is, nemzetközi színtéren a Real Madridnak drukkol exjátékosa, Cristiano Ronaldo miatt, de a "régi" Ronaldo és Ronaldinho miatt a Barcelona sem áll tőle távol.

"Ezek a játékosok tényleg azt csinálták, amiről a futball szól, olyan szórakoztató dolgokat műveltek a pályán, ami fantasztikus volt" - vélekedett.

Edzőként Jürgen Klopp és Pep Guardiola inspirálja leginkább.

Bár még csak 4 hónapja irányítja a Fehérvárt, szerinte mostanában nem fognak kikapni, de még csak rosszul játszani sem. Úgy véli, karácsonyra ők állnak majd a tabella élén.