Nyitókép: Facebook/Szatmári András

Agyi játék is segíti a világbajnok magyar kardozót

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2020. október 11. 17:45
A jógát is bevonja felkészülésébe Szatmári András. Az MTK világ- és Európa-bajnok kardozója az InfoRádiónak adott interjúban arról is beszélt, hogy olykor világklasszis női klubtársával, Márton Annával is szokott asszózni, a versenyek ugyanakkor mindenkinek hiányoznak.

Augusztus vége óta készül az új idényre Szatmári András. Először erőnléti edzéseket végzett a kardozó, utána a vívómunka is elindult.

„Még nem tudom, hogy milyen állapotban vagyok, hiszen nem volt megméretés, de azt érzem, hogy jó felkészülésen vagyok túl, csináljuk a dolgunkat, edzünk reggel, este. Nem olyan a munka, mintha nemzetközi versenyek tömkelege lenne, de haladunk.

Van idő felépíteni magunkat és még koncentráltabban edzeni”

– fejtette ki.

Az MTK világ- és Európa-bajnok kardozója úgy érzi, jól használta ki az elmúlt hónapokat, és kíváncsian várja, hogy a többi vívó milyen állapotban tér vissza.

„A nemzetközi mezőnyben vannak, akik már újrakezdték az edzéseket, de még nem teljes intenzitással, mások még nem, mert engedik be őket a terembe. Bizonytalan minden. Én úgy csináltam végig az elmúlt időszakot, hogy készen álljak, ne legyen fájdalmam, és mentálisan is helyre rakjam magam” – mondta a kardozó, akit tavaly év végén megműtöttek.

Hozzátette: heti egyszer jógaoktatóval is dolgozni fognak, ami segítheti a rugalmasságot és a koncentráció növelését is.

Szatmári András edzéseit Gárdos Gábor irányítja, klubtársai közül pedig a vb-bronzérmes Márton Annával is szokott vívni.

„Ez különleges helyzet, a női kardvívás dinamizmusban, gyorsaságban nincs ott, mint a férfi. Vissza kell fogni magamat, de Panka erős és gyors is, a női mezőny elitjében van.

Egy iskolát kapunk, jó asszókat tudunk vívni, mert próbáljuk a másik gondolkodását kitalálni.

Tanulunk egymástól, hogy mit lehet reagálni. Olyan ez, mint egy agyi játék, egy sakkjátszma.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szatmári András az új idényről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást