Nyitókép: Twitter

Bocsánatot kért, és örökre visszavonult az ámokfutó gokartos

Infostart
2020. október 7. 07:10
A hétvégi világbajnokságon megdobálta riválisát, majd verekedést robbantott ki.

A hétvégi Lonatóban rendezett gokart-világbajnokságon a 23 éves Luca Corberi leszakadt lökhárítójával először megdobta riválisát, a futamból őt kilökő Paolo Ippolitót, majd a paddockban nekiront ellenfelének, akit néhány pillanattal később Corberi édesapja, a lonatói pálya tulajdonosa is „letámadott”.

Az ámokfutás után többen örökös eltiltást követeltek, Felipe Massa, az FIA gokart-bizottságának elnöke pedig jelezte, biztos, hogy lesznek még következményei a történteknek.

Corberit elébe ment a dolgoknak, és egy hivatalos közleményben bejelentette, azonnali hatállyal befejezi versenyzői pályafutását. Megdöbbentő viselkedéséért pedig igyekezett elnézést kérni.

„Nincs mentség arra, miért követtem el ilyen gyalázatos cselekedetet. 15 éves pályafutásom során sosem tettem ilyet, és nagyon remélem, a jövőben senki sem fogja megismételni. Amikor a verseny után a bírák magukhoz hívattak, megkértem őket, vegyék el az engedélyem, mert tudtam, hogy nincs mentség arra, amit tettem – idézte a pilótát a hirado.hu.

„Úgy döntöttem, életem során többé egyetlen motorsportversenyen sem veszek részt. A családom 1985 óta foglalkozik gokartozással, láttuk, ahogy fejlődik, láttuk a legjobb, és a legcsúfabb arcát is. Ez az epizód a sportág egyik legcsúnyábbja marad. Sosem felejtem el – magyarázta. – Nem kérek felmentést, mert nem érdemlem meg. Teljes mértékben egyet fogok érteni a büntetésekkel. Most azért írok, hogy bocsánatot kérjek, még akkor is, ha ez nem elég, mert ezek voltak a legrosszabb cselekedeteim életem során. Egy srác cselekedetei, aki szereti a sportot, és aki élete legrosszabb napja után is emlékezni fog a szép pillanatokra.”