Nyitókép: MTI/EPA-EFE/JuanJo Martin

Emberelőnyben, tizenegyessel nyert a Real Madrid – videóval

Infostart
2020. szeptember 26. 23:29
Tavaszi arcát mutatta a Real Madrid a Betis elleni bajnoki mérkőzésen: emberelőnybe került, aztán egy tizenegyesből szerzett góllal megnyerte a mérkőzést.

Zinedine Zidane meglepő összeállításban küldte pályára a csapatát, Jovics ezúttal a kezdő csapatban kapott helyet. Az új kedvenc, Ödegaard ugyancsak játszott, igaz, csupán az első félidőben.

Karim Benzema már a második percben gólt lőtt, igaz, érvénytelent. Ám a francia középcsatár a 14. percben előkészített, Fede Valverde révén pedig immár valóban vezetéshez jutott a bajnok. A Betis nem hagyta magát, sőt, a 35. perc után három perc alatt fordított, Mandi és William Carvalho egy-egy góljával.

Zidane a második félidőre beküldte Iscót, az már a második cseréje volt, mert Toni Kroos megsérült a 45. percben, Luka Modrić váltotta.

A fordulás után jobb lett a Madrid, Emersonról saját kapujába került a labda. A Barcelonától kölcsön vett (!) brazilnak nem volt jó napja, a 67. percben piros lapot kapott.

Az emberelőnybe kerülő Real Madrid nagyon energiákat mozgósított a győzelemért, s végül Sergio Ramos góljával sikerült is kiharcolnia.

A csapatkapitány a 81. percben egy a VAR segítségével megítélt, kezezés miatti büntetőt váltott gólra, már-már Panenkát idézve.

La Liga, 3. forduló. Betis–Real Madrid 2-3.