Nyitókép: MTI/EPA/Getty pool/David Ramos

Löw Zsolt csapata, a PSG BL-döntőt játszik vasárnap

Infostart
2020. augusztus 18. 20:55
A Paris Saint-Germain simán, 3-0-ra nyert az idei első BL-elődöntőben Gulácsi Péter és a hajrában pályára lépő Willi Orbán csapata, az RB Leipzig ellen.

A mérkőzést élőben tudósítottuk, ezt visszaolvashatja a cikk második felében.

Gulácsi a kapuban, míg válogatottbeli társa, Willi Orbán a cserepadon kezdte a találkozót, így a sorozat történetében a legjobb négy között először lépett pályára magyar játékos.

Mindkét klub első BL-fináléjára készült: a 2009-ben alapított lipcsei együttes mindössze másodszor érdekelt az első számú kupasorozatban, míg a PSG eddig csak egyszer, 1995-ben jutott el a legjobb négyig. A párizsiak két elődöntője között eltelt 25 év egyébként BL-rekordnak számít, eddig legtöbbet az Ajaxnak kellett várnia a fináléba jutás lehetőségére, 1997 és 2019 között.

A PSG szerezhetett volna korai gólt: a védők közül kiugró Neymar lövése után a kapufáról ment ki a labda, majd be is találtak a párizsiak, ám Gulácsi felszabadítása után Neymar csuklójában akadt el a játékszer, így a találatot nem adta meg a holland játékvezető, Björn Kuipers.

A 13. percben viszont már érvényes gólt szerzett a Paris Saint-Germain, Ángel Di María középre csavart szabadrúgása teljesen üresen találta meg Marquinhost, aki pontos és erős fejesével vezetést szerzett, Gulácsinak nem volt esélye védeni.

Ezt követően is inkább a francia gárda volt aktív támadásban, noha a félidő derekán pontrúgásokból, gyors ellentámadásokból már a Lipcse előtt is adódott néhány lehetőség. A játék képébe a támadásban változatlanul veszélyesebb PSG sztárjainak váratlan húzásai hoztak színt: Neymar szemfüles szabadrúgása például a kapufán csattant. Még a szünet előtt növelni tudta az előnyt a PSG: Gulácsi az ellenfélnek rúgta a labdát, amely visszakerült Di Maríához, aki közelről nem hibázott.

A fordulásra kétgólos hátrányban kettős cserével változtatott Julian Nagelsmann, és kiegyenlítettebb is lett a mérkőzés képe az RB Leipzig labdaszerzéseinek, határozottabb játékának köszönhetően. Mégis a PSG talált be ismét, Juan Bernat fejesébe Gulácsi csak belekapni tudott, és bár a német csapat játékosai lest reklamáltak, a videobírós elemzés után végül érvényesnek találták a gólt.

A háromgólos különbség után lassult a játék, ám a francia csapat így is dolgozott ki helyzeteket: Mbappé és Paredes lövését, Di María szabadrúgását is hárította Gulácsi, aki váratlan szituációban is mutatott be bravúrt. Willi Orbán a 83. percben csereként lépett pályára, egy fejelési kísérlete volt.

A PSG ötödik francia csapatként került a legrangosabb kupasorozat döntőjébe a Reims (1956, 1959), a Saint-Étienne (1976), az Oympique Marseille (1991, 1993) és az AS Monaco (2004) után, a trófeát közülük csak a Marseille-nek sikerült elhódítania 1993-ban.

A BL további programja

elődöntő, szerda:

Olympique Lyon (francia)-Bayern München (német), Lisszabon 21.00, v.: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)

döntő:

vasárnap 21.00

Élő tudósításunk

Az összeállítások. RB Leipzig: Gulácsi – Klostermann, Upamecano, Mukiele – Laimer, Kampl, Sabitzer, Angelino – Nkunku, Dani Olmo – Y. Poulsen. PSG: Sergio Rico – Kehrer, Thiago Silva, Kimpembe, Bernat – A. Herrera, Marquinhos, Paredes – Di María, Mbappé, Neymar.

A németeknél több francia játszik, mint a PSG-ben. Egyikük, Nkunku – aki volt a PSG játékosa is – előtt adódott az első helyzet, de a labdájha végül nem jutott el a kapuig. Poulsent, saját csapatkapitányát találta el a labdával.

A 6. percben Mbappé kiugratta Neymart, aki nyolc méterről lőtt, Gulácsi jól zárta a szöget, de szerencséje volt, hogy a kapufára ment a labda.

Egy perccel később Gulácsit nehéz heléyzetbe hozta védője, a kapus belebombázta a labdát Neymarba. A brazil a lepattanót Mbappéhoz tolta,aki a kapuba rúgta. Újabb lipcsei szerencse: a holland bíró, Kuipers úgy ítélte meg, a brazil kezét érte a labda.

A 13. perc, vezet a PSG, Di María a balhátvéd helyéről szabadrúgást ívelt be, Marquinhos védhetetlen fejest küldött hat méterről a kapuba. PSG–RB Leipzig 1-0.

Kimpembe felrúgta Dani Olmót a félidő felénél. A 18 méteres szabadrúgást Sabitzer lőtte, a labda a sorfalról szögletre pattant.

Laimer elment a jobb oldalon, centerezését Poulsen a kapu mellé lőtte. Helyzet volt.

A 34. percben egy oldalvonal-közeli szabadrúgásnál Neymar észrevette, hogy a magyar kapus nagyon középre helyezkedik. A rövidre lőtte a labdát, ami a kapufa külső részéről pattant ki.

A 42. percben Gulácsi rosszul passzolt, a PSG Paredes révén egyből támadást indított, Neymar a tizenhatoson belül sarokkal ziccerbe hozta Ángel Di Maríát, aki egy gólnál és egy gólpassznál jár mát ma este. PSG–RB Leipzig 2-0

Neymar tizenkét méterről a bal kapufa mellé lőtt.

Julian Nagelsman két csatárt is pályára küldött a második félidőre, Forsberg ls Schick is beállt. Nkunku lecserélése nem meglepetés, Dani Olmóé igen.

Bár a második félidő első tíz percében a német csapat jobban játszott, mint az első félidőben, megint kapott egy elkerülhető gólt. Mukiele elesett, ráadásul Bernat így nem volt lesen, a spanyol védő pedig a kapéuba csúsztatta a labdát. Gulácsi hozzáért a labdához, de nem tudott védeni. PSG–RB Leipzig 3-0

Alighanem a meccs érdemi részén túl vagyunk, noha van még húsz perc a találkozóból.

Gulácsi Mbappé lövését egy kézzel, majd Paredes kísérletét kettővel védte. Szép munka volt.

A másik oldalon Angelino17 méteről lőtt. Sergio Rico védett, de ez volt az RB Leipzig legveszélyesebb kísérlete.

Gulácsi újabb két védése, Di María és Paredes is lőtt. Két perccel később Mbappé lábáről úgy pattant a labda, hogy Gulácsinak bravúrra volt szüksége.

Willi Orbán a második magyar válogatott, aki pályára lépett BL-elődöntőben. Nyolc percet kapott, meg a hosszabbítást.

Vége a mérkőzésnek, a PSG 3-0-s győzelemmel jutott a döntőbe. Löw Zsolt, a csapat másodedzője, okkal ünnepelt játékosaival.