eur:
395.34
usd:
366.36
bux:
65453.91
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Pixabay

Hat játékosra nem tartanak igényt a Manchester Unitednél

Közülük hárman már most is kölcsönjátékosként szerepelnek.

Hat játékosától kész megválni a nyári átigazolási időszakban a Manchester United labdarúgócsapata. A The Telegraph brit lap értesülései szerint az MU Alexis Sánchez, Phil Jones, Jesse Lingard, Chris Smalling, Marcos Rojo és Diogo Dalot távozása elé sem gördítene akadályt, ha megfelelő ajánlatot kap értük. Közülük hárman már most is kölcsönjátékosként szerepelnek: Alexis Sánchez az olasz Internazionaléban, Chris Smalling az ugyancsak olasz AS Romában, Marcos Rojo pedig az argentin Estudiantesben, a másik három futballista pedig kiegészítő embernek számít a manchesterieknél.

Ole Gunnar Solskjaer vezetőedző ugyanakkor az erősítésekre koncentrál, ezt azonban jelentősen befolyásolhatja, hogy csapata ott lehet-e következő idényben a Bajnokok Ligájában.

A nemzetközi sportsajtó hetek óta ír az első számú jelölt, Jadon Sancho megszerzéséről. A Borussia Dortmund angol válogatott szélsőjén kívül a Napoli védője, Kalidou Koulibaly került még képbe az MU-nál, továbbá a norvég szakember még egy középcsatárt is szeretne a keretében tudni.

Az MU a Premier League-ben nagy csatában van a BL-részvételt érő helyekért, a 35. fordulót követően az ötödik helyen állt, de nyolcaddöntősként versenyben van még az Európa-ligában is, amelynek győztese szintén indulhat a következő BL-kiírásban.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×