Nyitókép: MTI/EPA/Neil Hall

A Liverpool kikapott az Arsenaltól és ezzel nem ér el egy mérföldkövet

Infostart
2020. július 15. 23:17
Nyert az Arsenal, így biztossá vált, hogy a Liverpool az idény végén nem tudja elérni a százpontos határt. A „Vörösök” a harmadik vereségüket szenvedték el a bajnoki idényben. Az Arsenal 2015 áprilisa óta először nyert a Liverpool ellen a Premier League-ben.

A Liverpool Sadio Mané góljával vezetést szerzett az Emiratesben, az Arsenal ellen, de az ágyúsok az első félidőben Lacazette révén egyenlítettek, majd Nelson, közvetlenül a szünet előtt a vezetést is megszerezte.

A második játékrész nem hozott gólt, az Arsenal 2-1-re győzött, ezzel pedig eldőlt, hogy – ha meg is nyerné a hátralévő két bajnokiját – a Liverpool legfeljebb 99 ponttal zárhatja az idényt. A mérkőzésen tízszer annyit lőttek játékosai kapura, mint az „Ágyúsok”, mégis Mikel Arteta csapata nyert.

Az Arsenal a megszerzett három ponttal a kilencedik helyen áll, de megtartotta esélyét arra, hogy kiharcolja az Európa-liga-indulást a bajnoki helyezése alapján.