Nyitókép: MTI/EPA/Peter Powell

Elszalasztotta a nagy esélyt a Manchester United

Infostart
2020. július 13. 23:06
A Manchester United hátrányból fordítva 2-1-re vezetett a 96. percben a Southampton ellen a Premier League 35. fordulójának utolsó mérkőzésén. Győzelmével, az idény során először, előrelépett volna a harmadik helyre, így maradt az ötödik helyen

A Southampton a 12. percben Stuart Armstrong góljával előnybe került az Old Traffordon. A United gyorsan fordított, a 20. percben Marcus Rashford, a 23.-ban Anthony Martial szerzett gólt.

Mindketten a tizenhatodik bajnoki góljukat érték el az idényben, előbbi az újrakezdés óta a második, utóbbi június közepe óta már az ötödik gólját érte el. A folytatásban volt esélye a vendégeknek az egyenlítésre, az utolsó percekben David de Gea óriási bravúrral őrizte meg csapata vezetését. A mérkőzés utolsó akciójából Michael Obafemi mégis ki tudott egyenlíteni.

Miután a nap délelőttjén tisztázódott, hogy a Manchester City indulhat a Bajnokok Ligája következő kiírásában is, a bajnoki ötödik hely csak az Európa-ligára jogosít. Így különösen fontos lett volna a Vörös Ördögök számára, hogy fellépjenek a harmadik helyre, három fordulóval a zárás előtt. Így ellenben maradtak az ötödik helyen, azhonos pontszámmal a Leicester Cityvel, eggyel követve a Chelsea-t.