Nyitókép: MTI/EPA/Alejandro García

Döntő hét lehet a mostani a Barcelona számára

Infostart
2020. június 30. 08:16
Akik ötven-ötven százalékosnak ítélték az újrakezdéskor a Barcelona és a Real Madrid esélyét a bajnoki címre, de talán még azok is, akik a Barçát vélték nagyobb favoritnak, most úgy látják: fordult a kocka. A katalánok többet nem hibázhatnak.

Az újrakezdés óta öt fordulót játszottak le, a Real Madrid minden mérkőzését megnyerte, a Barcelona Sevillában, majd Vigóban is csak döntetlent játszott, s ezzel nemcsak hogy az előnyét elveszítette, de ponthátrányba került legnagyobb riválisával szemben.

Kedd este rangadó vár Quique Setién legénységére: az Atlético Madrid látogat a Camp Nouba. Diego Simeone együttese döntetlennel kezdett, de azóta sorozatban négy mérkőzést nyert meg, s immár magabiztosan őrzi megszerzett harmadik helyét.

Az Atléti idén már legyőzte a Barcelonát, igaz, nem spanyol földön, hanem Szaúd-Arábiában, az új rendszerű spanyol Szuperkupa elődöntőjében.

Ugyanakkor az is tény, hogy az Atléti nagyon régen nem tudott nyerni a Camp Nouban, bajnoki mérkőzésen, Diego Simeonéval még soha nem győzött ott! Ráadásul a Barcelonának elképesztően jó a hazai mérlege a La Ligában: 2018 novembere, a Betis elleni vereség óta mindössze két meccsét nem nyerte meg, egyszer a Valencia, egyszer pedig, tavaly ősszel, a Real Madrid elleni El Clásicón játszott döntetlent.

A katalánok edzője szerint a korábbi Atlético-játékos, Antoine Griezmann visszatér a csapatba, így a Messi, Suárez, Griezmann trió támadja majd Jan Oblak kapuját.

A hátralévő forduzlókban a Barcelona fogadja az Atleticót, majd idegenben játszik a Villarreallal, így ez a hét döntő lehet a számára. Fogadja még az Espanyolt és az Osasunát, míg utazik a Valladolidhoz és az Alaveshez.

A Real Madrid vasárnap játssza várhatóan legnehezebb mérkőzését, Bilbaóban, az Athletic ellen. Előtte még fogadja csütörtökön a Getafét, majd játszik otthon az Alavésszel és a Villarreallal, illetve megy a Granadához és az utolsó fordulóban a Leganeshez.