Nyitókép: MKKSZ

Kajak-kenu: 29 legenda neve a márványtáblán

InfoRádió / MTI
2020. június 25. 18:34
Leleplezték és felavatták a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Arany Érdemérmeseinek márványtábláját.

Az ünnepségen a jövőre 80 éves szövetség elnöke, Schmidt Gábor köszöntötte a személyesen megjelent 18 legendás sportolót, illetve a már elhunytak hozzátartozóit.

"Megtiszteltetés, hogy én köszönthetem sportágunk nagy alakjait, akik most egymás között elevenítik fel a múltat. A sztorik egy részének én is részese voltam, de sokat csak tőletek hallottam" - mondta az elnök, majd hozzátette, ezek az emlékek, történetek is bizonyítják, hogy a sportág múltja valódi sikertörténet. Kiemelte, hogy a díjazottak közül volt, aki sportolóként, mások edzőként, vagy sportvezetőként alakították a sportág hazai történetét.

"Óriási felelősségünk van abban, hogy ápoljuk, továbbvigyük a hagyományokat.

A kajak-kenu ma már több mint sportág, egy viszonyítási pont, egy brand, amit ez a közösség tett azzá. Kérem, hogy továbbra is segítsétek a munkánkat tanácsaitokkal, én pedig ígérem, hogy megőrizzük, ápoljuk, továbbvisszük a hagyományokat" - mondta Schmidt Gábor.

Az MKKSZ legmagasabb kitüntetését, az Arany Érdemérmet 2006-ban alapították, amellyel azoknak a kiemelkedő személyiségeknek a tevékenységét ismerik el, akik több évtizeden át szolgálták a magyar kajak-kenut sportolóként, edzőként, sportvezetőként, és a legtöbbet tettek annak fejlődéséért és eredményességéért.

A márványtáblát Fábiánné Rozsnyói Katalin mesteredző, olimpiai ezüstérmes versenyző, több olimpiai és világbajnok edzője, az olimpiai bajnok Fábián László özvegye, valamint Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok, 31-szeres világbajnok - akiknek a neve megtalálható a táblán - leplezte le.

Ezután a díjazottak Schmidt Gábortól átvették az Arany Érdemérmet igazoló diplomát.

Vaskuti István olimpiai bajnok kenus az egyetlen a sportágban, akinek a neve immár három táblán is szerepel, korábban az Örökös Bajnokok és a Mesteredzők táblájára került fel. Az Arany Érdeméremről a 64 éves sportember tréfásan azt nyilatkozta: "kell majd egy negyedik tábla is, amelyre felkerülhet a nevem".

"Nagyon szerencsésen alakult a sorsom, voltam versenyző a kezdőtől az olimpiai bajnokig, edzőként is feljutottam a csúcsra, a hazai és a nemzetközi szövetségben is fontos pozíciókat láttam el. Megtiszteltetés, hogy a nevem olyan nagyságok közé került fel, akik közül többen az én edzőim voltak" - tette hozzá Vaskuti.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vaskuti István
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást