A barcelonai sajtó szerint csalással nyert a Real Madrid

Infostart
2020. június 22. 13:07
A Real Madrid pontszámban utolérte, s a bajnokság végén számító kritérium, az egymás elleni eredmény alapján meg is előzte a címvédő Barcelonát a La Ligában. A „fehérek” – akik ezúttal türkizkék szerelésben játszottak – 2-1-re nyertek San Sebastianban a Real Sociedad ellen.

Az első góljukat a 48. percben Sergio Ramos szerezte tizenegyesből. Akadtak, akik szerint Diego Llorente ugyan hozzáért az eset előtt Vinícius Júniorhoz – ezt nem is lehet vitatni –, ám szerintük a kontaktus nem volt olyan jelentős, hogy az tizenegyest ért volna.

A folytatásban Januzaj, a Real Sociedad egyik legjobbja egy nagyszerű távoli lövéssel bevette Courtois kapuját, de a játékvezető, Estrada Fernández a VAR-t használva úgy ítélte meg, hogy Mikel Merino, a hazaiak játékosa olyan pozícióban állt lesen s kapu előtt, hogy bár nem ért a labdához, helyezkedésével megzavarta a belga kapust.

Alig két perccel később Karim Benzema a vállával, mások szerint a felkarjával szelídített meg egy labdát, majd a hálóba lőtt. Az újabb VAR-nézés ismét a Real Madrid javára kedvezett.

A hajrában Mikel Merino szépített, de a Real Madrid elvitte a három pontot San Sebastianból.

A barcelonai El Mundo Deportivo szerint a Real Madridot az újrakezdés óta már három győzelemhez segítette a VAR, a vasárnap esti mérkőzésen három kétes szituációból háromszor Zidane csapata mellett döntött Estrada Fernández. A főcím elfogultságot sugall: „Made in Madrid”.

A barcelonai Sport a VAR vezéreinek, ha úgy tetszik vezetőinek nevezi a madridiakat, a lap "Botrány az Anoetában" alcímmel ír a San Sebastian-i stadionban történtekről.

A Real Madriddal mindig szimpatizáló Marca a Lider kifejezéssel ünnepli az első gólt szerző Sergio Ramost és egyben azt, hogy a csapat az élre ugrott, de már címlapján is jelzi a három vitatott esetet.

A spanyol bajnokságból még nyolc forduló van hátra, a Barcelona kedden az Athletic Bilbaót, a Real Madrid szerdán az RCD Mallorcát fogadja.