Nyitókép: MTI/EPA/Peter Powell

A Manchester Unitednél ma a Ferencvárost emlegetik

Infostart
2020. június 19. 12:44
Ma kezdődik a Premier League első teljes fordulója az újrakezdés után. Rangadóval, hiszen a Norwich és a Southampton mérkőzése után a Tottenham Hotspur a Manchester Unitedet fogadja.

A táblázaton, kilencven mérkőzéssel, azaz kilenc forduló van a zárás előtt a Manchester United az ötödik, a Tottenham Hotspur a nyolcadik helyen áll, de csupán négy pont a különbség, amelyből a Spurs akár hármat is ledolgozhat.

José Mourinho együttese ugyanakkor nincsen könnyű helyzetben: a felfüggesztés előtti, a Premier League-ben játszott utolsó három mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett. Igaz, volt oka a gyengélkedésnek, több kulcsjátékosa is hiányzott sérülés miatt.

A dél-koreai Szon Hungmin azóta felépült, mi több, a kiesett hónapokban otthon a katonai szolgálatát is teljesítette. Harry Kane, a másik nagy hiányzó is játékra kész, miként Moussa Sissoko is. Ha van csapat, amelyiknek ilyen szempontból jól jött a halasztás, akkor az a Tottenham.

Persze, a Manchester United sem „panaszkodhat”: Londonba Marcus Rashford és Paul Pogba is elutazott, játékra készülve.

A Tottenham elvesztette a legutóbbi két Premier League-meccsét a Manchester United ellen, utoljára 2010 októberében fordult elő, hogy hármat is elbukott. A Manchester United először látogat Premier League-mérkőzésre a Tottenham Hotspur új stadionjába. A Vörös Ördögök eddig minden olyan londoni pályán nyertek már, ahol Premier Liga-meccset játszottak… A Spurs a legutóbbi júniusi tétmérkőzésén veszített, nem akárhol és nem akárki ellen: a tavalyi Bajnokok Ligája döntőjében, a Liverpool ellen.

A Manchester United korábban eddig júniusban kizárólag az 1965-ös Vásárvárosok-kupája elődöntőjében vívott tétmérkőzést, amikor kétszer is kikapott Budapesten a Ferencvárostól.