Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Kárpáti György olyat tudott, amit csak kevesen

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2020. június 18. 16:21
A szerdán elhunyt Kárpáti György az első háromszoros olimpiai bajnok vízilabda-válogatott leggyorsabb és egyik legkreatívabb pólósa volt – mondta az olimpiai- és világbajnok Faragó Tamás. A korábbi világklasszis szerint Kárpáti György könnyed egyénisége a társaira és tanítványaira is jó hatással volt.

Az olimpiát nyert generációkat gyakorta szokás nagyként aposztrofálni, azonban a Kárpáti György, Szívós István, Gyarmati Dezső, illetve a Markovits Kálmán alkotta gárda kimagasló egyéniségei valóban hatalmasat alkottak – fogalmazott az InfoRádiónak Faragó Tamás.

Ráadásul Kárpáti György, miután egészen fiatalon lett válogatott, már akkor rendelkezett olyan klasszis tulajdonságokkal,

gyorsasága mellé egy pontos, rafinált gondolkodásmód is párosult, amelyhez az akkori kor kevés játékosa ért fel

– tette hozzá az olimpiai- és világbajnok vízilabdázó, emlékeztetve: abban az időben a vízilabda még olyan volt, hogy minden gól után labdára úszás következett, így a magyar válogatott óriásit nyert Kárpáti Györggyel, hiszen minden találat után sikerült begyűjtenie is a labdát, tehát „zseniális lehetőség” volt az ő játéka.

A későbbiekben, a gyorsasága mellett természetesen, de már elsősorban a fineszessége, a magyar vízilabdára jellemző, mondhatni magas taktikai érzék és briliáns technikai tudás határozta meg a játékát. Vagyis Kárpáti György – Gyarmati Dezsővel egyetemben – olyan személyiségei voltak a magyar vízilabda sportnak, hogy

minden fiatal számára példamutató volt, amit elértek és mutattak a vízben

– emelte ki a korábbi világklasszis.

A 70-es években Gyarmati Dezső segítőjeként a férfi vízilabda-válogatottnál a csapat feszültségét mindig magára vállalta, jókedvvel, egyfajta „bohóckodással” képes volt olyan légkört teremteni, ami mindenki számára jól hatott – idézte fel Faragó Tamás, aki az irányításuk alatt 1972-ben olimpiát is nyert Münchenben. Természetesen Kárpáti György (közéleti) személyisége hihetetlenül színes volt, szerette az életet, és tudta is azt, hogy mit kell vele kezdeni, mi mindent el lehet érni, amit teljes mértékben ki is használt – fogalmazott.

Faragó Tamás arra is kitért, abban az időben, amikor még állatorvosként, elsősorban a lósportban dolgozott, sok időt töltetek együtt a néhai kiváló pólóssal, miután Kárpáti György mondhatni lórajongó volt, emiatt pedig „különös és érdekes” volt a későbbi kapcsolatuk is.

Kárpáti György az aktív éveit követően sem távolodott el a sporttól, meglepően sok vízilabda-mérkőzésre látogatott ki, tisztában volt a játékosokkal, és nagyon tisztelte a tehetségeket, és sokat tudott áradozni róluk – tette hozzá Faragó Tamás. Az uszodai „őskorra” is jellemző

nagyvonalúsággal, valamint tehetségimádattal szintén meg volt áldva.

Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzet Sportolója 85. életévében hunyt el, a legendás játékos halálhírét a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete jelentette be szerdán.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kárpáti Györgyre emlékére – Faragó Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást