Nyitókép: dvsc.hu

Legutóbb Kondás Elemérnek sikerült…

Infostart
2020. június 9. 07:14
Alig vagyunk túl az OTP Bank Liga eseményekben bővelkedő 27. fordulóján, kedd este már kezdődik az újabb. A bajnokságból már csak hat forduló van hátra.

A 28. fordulóból három mérkőzést kedden, hármat szerdán játszanak. Az első napi programból különösen érdekesnek ígérkezik az Újpest FC és a Debreceni VSC mérkőzése. Mind a két csapat a kiesés elkerüléséért harcol – mindkettő az első hatba várta magát a szezon elején. S mindkettő edzőt váltott az elmúlt egy hétben.

Az Újpestnél Nebojsa Vignjevicset Pünkösdhétfőn váltotta Predrag Rogan, aki győzelemmel mutatkozott be a csapat élén, miután a lila-fehérek Novothny Soma góljával legyőzték a Honvédot. A télen Dél-Koreából hazatért középcsatár több gólt szerzett eddig tavasszal az OTP Bank Ligában, mint csapattársai együttvéve.

A Debrecen nem tudta pénteken hazai pályán legyőzni az ebben a fordulóban a bennmaradás matematikai esélyét is elveszítő Kaposvári Rákóczit, emiatt a csapat szurkolói be akartak nyomulni az öltözőbe, felelősségre vonni a játékosokat. Ezt a biztonságiak megakadályozták, aztán a játékosok és a szurkolók „megállapodtak” abban, hogy kedd este nyernie kell a Lokinak a Szusza Ferenc Stadionban.

Mégpedig régi-új edzővel, ugyanis a vezérkar vasárnap menesztette a csapatot a téli szünetben átvevő Vitelki Zoltánt és Kondás Elemért szerződtette. A helyzet kicsit hasonlatos a 2016–2017-eshez, az volt a legutóbbi idény, amelyben a debreceni klub történetének legsikeresebb két edzője, Kondás Elemér és a mostani őszön is dirigáló Herczeg András is irányította a csapatot. Kettejük között a portugál Pontes ült a kispadon, Herczeg a hajrára (az utolsó fordulóra) szállt be, hogy megmentse élete klubját.

Kondás Elemér most hat mérkőzésen dirigálhat, az Újpest ellen kezd, a Paks ellen zár, s közben négy olyan csapattal találkozik, amelyik most a tabella első felében áll.

A DVSC 2013 novemberében tudott nyerni legutóbb az Újpest vendégeként – Kondás Elemér irányításával. Bódi Ádám, illetve a másik oldalon Litauszki Róbert és Simon Krisztián már akkor is résztvevője volt a párharcnak.

A nap másik két meccsén a Kisvárda a Mezőkövesdet, a Bp. Honvéd pedig a Mol Fehérvárt fogadja.