Nyitókép: MTI/EPA/Srdjan Suki

Neymar elárulta a csapattársainak nagy nyári tervét

Infostart
2020. június 8. 21:16
Neymar, a brazil futballcsillag beszélt párizsi csapattársainak a jövőjéről, és kilátásba helyezte esetleges visszatérését a Barcelonához.

Neymar – a brit Express értesülése szerint – elmondta, hogy el akarja hagyni a PSG-t ezen a nyáron és vissza kíván térni Barcelonába, de előtte van még egy vágya: sikerrel akar szerepelni a francia csapattal a Bajnokok Ligájában. (Más, spanyol források úgy tudják, akkor maradna a PSG-nél, ha megnyerik a Bajnokok Ligáját.)

A brazil csatár már tavaly is vissza akart térni a Camp Nouba, ám a két klub nem tudott megállapodni a visszaszerződés feltételeiről.

Az elmúlt időszakban úgy tűnt, megbékélt a párizsi klubbal és vele is annak szurkolói, most mégis úgy tűnik, első számú célja a távozás.

A párizsiak 2017-ben több mint 200 millió eurót költöttek Neymarra abban a reményben, hogy a francia porondon elért sikerek mellett a Bajnokok Ligájában is meghatározó tényezők lehetnek. Nem csupán ősszel, hanem tavasszal is. Ám ez eddig még nem sikerült, részben Neymar sérülései miatt sem.

A brazil most egészséges és kész arra, hogy augusztusban sikerre vezesse a csapatát a „királykategóriában”. A riválisokkal ellentétben a PSG csak a BL-re összpontosít, mivel a francia bajnokságot nem folytatják.

A Barcelona, tekintettel a pénzügyi helyzetére, szinte biztosan nem tudja megszerezni az argentin Lautaro Martínezt és Neymart is. A Barça korábbi aranylabdása, Rivaldo úgy véli, hogy Quique Setiénnek a nyáron választania kell Neymar és Martinez között, mivel se pénze nincs rá, se pedig szükség nincsen mind a kettőre.