„Úgy érzem, elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor meg kell húzni egy határt. Az elmúlt másfél évben folyamatosan sérüléssel bajlódom. A legutóbbi porcműtétem után, ami alig két hete volt, ugyan biztatott az orvos, hogy még tudnék futballozni néhány idényt, de nem akarom, hogy egy-két év miatt aztán az életem hátralévő részében fájdalmakkal kelljen élnem. Másrészt a Midtjyllandnál lejárt a szerződésem, ilyen állapotban pedig nem tudnám nyugodt szívvel azt mondani egy másik klubnak, hogy itt vagyok, számíthattok rám” – indokolta a döntését.
Ugyanakkor azt nem zárta ki, hogy alacsonyabb osztályban esetleg pályára lépjen még: „Alacsonyabb osztályban még el tudom képzelni magam, de úgy érzem, a profi pályafutásomnak itt a vége. Talán így, hogy a járványhelyzet miatt hetekig egyedül kellett edzenem, kicsit könnyebb is az elválás. Nehezebb lett volna úgy, ha nap mint nap látom, ahogy a többiek dolgoznak, én pedig nem mehetek közéjük.”
Röviden összefoglalta klubpályafutása legfontosabb pontjait: „Komlón kezdtem serdülőként, majd Pécsről kerültem Újpestre tizenhárom évesen, ami akkor óriási ugrás volt számomra. Onnan az utánpótlásból kikerülni, és eljutni a felnőttcsapatig olyan válogatott játékosok közé, mint Erős Károly vagy Kovács Zoltán, hatalmas motivációt jelentett. Az Újpesttel vívott nemzetközi meccsek is kellettek ahhoz, hogy külföldre kerülhessek. Aztán a Brannban sokat fejlődtem, Bergenben ismertem meg a páromat, onnan lettem válogatott, majd kipróbálhattam magam Németországban is, ahol jött a szerencsétlen sérülés. Szívesen mentem a Vasashoz is, mert éreztem, hogy bíznak bennem, és hittem abban, hogy esetleg visszakerülhetek a válogatottba. Utóbbi akkor nem sikerült, ellenben a Vasasnál remek időszakot tölthettem, hiszen előbb bennmaradtunk az NB I-ben, a következő idényben pedig bronzérmesek lettünk, és kupadöntőt játszottunk a Fradival. Majd következett a Midtjylland, amely pályafutásom legerősebb csapata volt, és az első idényemet, amelyben bajnokok lettünk, sérülések nélkül, alapemberként tudtam végigjátszani, majd a következő idényben kupagyőztesek is lettünk.”
A címeres mezben játszott mérkőzéseinek mérlegét is megvonta: „A sérüléseim a válogatottságra is kihatottak. Dárdai Pálnál például csak az első meccsén játszottam, Románia ellen, pedig utána is kaptam meghívót, ám nem tudtam rendelkezésre állni. A 2016-os Eb előtt is bekerültem Bernd Storck bő keretébe, de akkor is adódott egy kisebb problémám. Ami egyértelműen pozitív emlék, az a 2009-es, számunkra bronzéremmel záruló U20-as világbajnokság, melynek minden meccsére jó érzéssel gondolok vissza.”
A 31 éves Korcsmár Zsolt a családjával visszaköltözött Norvégiába, egyelőre ott tervezik életüket. Beszélt arról is, hogy Magyarországon fog jelentkezni az edzőképzésre, szeretnék kezdetben gyerekekkel dolgozni.