Nyitókép: MTI/EPA

Tizennégy év után megoldódott a nemzetközi futball egyik legnagyobb rejtélyére - videó

Infostart
2020. május 4. 08:11
2006 óta találgatják a szurkolók, hogy a labdarúgó-világbajnokság döntőjében miért fejelte le Zinedine Zidane Marco Materazzit. Az utóbbi most megtörte a csendet. Azt mondja, nem büszke arra, amivel kiprovokálta a történteket.

A döntőben Franciaország és Olaszország csapott össze, a gallok csapatkapitányának, Zinedine Zidanenak pedig alaposan meggyűlt a baja az olaszok hátvédjével, Marco Materazzival - írja a Blikk a stoptörténeti incidenst felidéző as portálra hivatkozva.

Az akkor élete utolsó meccsét játszó Zidane a berlini döntő hosszabbításában mellkason fejelte ellenfelét, és ezért kiállították. Az azóta eltelt évek alatt számtalan pletyka volt arról, hogy Materazzi mivel provokálhatta ki ezt a reakciót Zidaneból, mi is hangzott el kettőjük között azon az emlékezetes estén.

Az Inter egykori kiválósága elmondta, hogy a mérkőzésen többször is ütköztek egymással, emiatt szidták egymást és veszekedtek a pályán, majd az alábbi párbeszéd hangzott el közöttük: Zidane: „A mezemet majd később adom oda neked." Materazzi: „Inkább a nővéred kellene a mezed helyett."

Majd megtörtént a futball valaha volt egyik legikonikusabb pillanata: a franciák aranylabdása lefejelte az olasz védőt, Zidane-t kiállították, Materazzi pedig egy végletekig kiélezett 11-es párbaj után világbajnok lett az olasz válogatottal.

Materazzi ennyi idő után azt mondja, nem büszke arra, amit tett, az egyik első dolga volt, hogy elnézést kérjen és mindent megtesz azért, hogy a futball ne erről szóljon.