Herbin 1957-ben került élete nagy klubjához, az AS Saint-Étienne-hez, amellyel hat bajnoki címet nyert, az utolsót 1975-ben különösen érdekes körülmények között, 36 évesen. Háromszor volt Francia Kupa-győztes.
Mindössze harminchárom évesen lett a klub vezetőedzője. Nem volt könnyű dolga, mert néhány korábbi játékostársa kárára is kellett megújítania a csapatot. Az évtized elején a legtekintélyesebb francia korosztályos kupát, a Coupe Gambardellát megnyerő generációra alapozva beépített saját nevelésű fiatalokat, akik aztán a következő időszakban kulcsemberei lettek a kontinens legjobbjai közé emelkedő „zöldeknek”, mint Dominique Bathenay, Gerard Janvion, Christian Lopez, Patrick Ravelli, Jacques Santini, Christian Synaeghel és a 17 évesen már a Division 1-ben futballozó Dominique Rocheteau. A két, egyaránt 1972-ben érkezett nagyszerű légiós, a belgrádi Partizantól vett Ivan Csurkovics kapus és a Lanústól átigazolt argentin védő, Oswaldo Piazza mellett csak franciák játszottak a Saint-Étienne-ben.
Az ASSE a hetvenes évek közepén volt a csúcson, 1974-ben, 1975-ben és 1976-ban is bajnok lett. A középső idényben az „Angela Davis-frizurás” Herbin játékosként is szerepelt, három évvel a tulajdonképpeni visszavonulása után! Az 1974–1975-ös idény az utolsó fordulójában, amikor a „zöldek” már réges régen matematikailag is biztosították az újabb elsőségüket, beállította magát középhátvédnek a Troyes elleni találkozóra. Mi több, aztán tizenegyesből ő szerezte csapata ötödik, s egyben idénybeli utolsó bajnoki gólját. Az volt a „zöldek” sorozatban 25. hazai bajnoki győzelme, egyben sorozatban az ötvenkilencedik veretlen hazai mérkőzése pályaválasztóként. Faragó László így fejtette meg az Herbin-jelenséget a Népsport-ba írt értékelésében: „A ma is kitűnő labdarúgó legtöbb játékosával baráti viszonyt épített ki, de ugyanakkor spártai fegyelmet követel. Az ital, a cigaretta, az éjszakai kimaradások súlyos, esetenként könyörtelen megtorlást vonnak maguk után.”
S még hátra volt a nagy dobás: 1976-ban az ASSE bajnok lett és bejutott a Bajnokcsapatok Európa-kupája döntőjébe.
Herbin 1983-ig maradt a klubnál, a hírhedt feketekassza-botrány után kényszerült búcsúzni. Soha, sehol nem ért el olyan sikereket, mint Saint-Étienne-ben. Dolgozott még Lyonban, a szaúdi al-Naszrnél, a Strasbourgban, három éven át (1987–1990) újra a „zöldeknél”, végül pedig Párizsban, a Red Starnál.
A halála után egykori csapatkapitánya, Jean-Michel Larqué emlékezett rá, elmesélve, miért lett Szfinx a játékosai által többnyire Robyként emlegetett tréner: „Nem tudtuk volna leolvasni az arcáról, hogy nyertünk vagy veszítettünk.” Larqué hozzátette: „Sokan vagyunk, akik mindent neki köszönhettünk a pályánk során.”
A legendás szerb kapus, Ivan Csurkovics szomorúan mondta: „A Saint-Étienne nagy sikereiben a legfőbb érdem az elnöké Roger Rocheré, a sportigazgató Pierre Garonnaire-é és Herbiné volt. Immár mindhárman halottak és ez borzasztó.”
Az edző évek óta magányos, a kutyájával élt, hiába hívták egykori játékosai az évenként, golfozással egybekötött találkozóra, nem ment.
Az egyik lap így búcsúzott Herbintől: „Meghalt az ember, aki forradalmasította a francia futballt.”