Nyitókép: MTI/EPA/Paul Buck

Nem anyagi gondot okoz a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségnek a mostani helyzet

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2020. április 9. 20:55
Megmaradnak a már megszerzett kvóták a jövő évre halasztott tokiói olimpiára, a további helyekért pedig 2021. június 29-ig lehet küzdeni – jelentette be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Ádámfi Attila, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség főigazgatója a sportágára vonatkozó szabályozásról beszélt.

„Az idei olimpiára alakították ki a kvalifikációs rendszert, ez most egy évvel eltolódik. Most egy koordinációs folyamat közepén vagyunk a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, abban a tekintetben, hogy mennyiben lehet módosítani a kvalifikációt” – mondta az InfoRádióban Ádámfi Attila, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség, az IWF főigazgatója.

A sportvezető emlékeztetett arra, hogy az IWF számára fontos megoldandó kérdés, hogy a súlyemelésben újonnan bevezetett egyéni kvalifikációs rendszert meghagyva biztosítsa azt, hogy valóban a legjobb sportolók legyenek ott Tokióban. Ha a jelenlegi kvalifikációs rendszert veszik alapul, elképzelhető lenne, hogy szinte már kvalifikálta magát valaki az olimpiára, ugyanakkor elképzelhető az, hogy több mint egy évig nem szerepel versenyen.

Beszélt arról is, hogy az olimpia egy évvel történt elhalasztása a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség számára minimális többletköltséget jelent csupán. Azzal a példával élt, hogy a szervező bizottság fizeti az olimpián résztvevő bírók és hivatalnokok költségeit. Részükre – az általánosan elfogadott elvek alapján – az IWF már megvásárolta a legolcsóbb díjtételű repülőjegyeket, amelyek most nem kerülnek felhasználásra, de ez a tétel nem a súlyemelő-szövetséget, hanem a tokiói szervezőbizottságot érinti.

Hangsúlyozta, hogy sokkal aggasztóbb a sportolók helyzete, illetve az a bizonytalanság, amit a vírushelyzet okoz. Senki nem tudja megmondani, hogy mikor kezdődhetnek újra a versenyek.

„A kvalifikációnál nem a szabályzat elkészítése a kihívás, nem a papírmunka jelenti a gondot, hanem, hogy egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy egy hónap múlva, vagy esetleg nyolc hónap múlva lesz a következő verseny. Így pedig elég nehéz kvalifikációt és kvalifikációs versenyeket tervezni” – fűzte hozzá.

Elárulta, hogy Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a halasztás kimondása előtti hetekben folyamatosan egyeztetett a nemzetközi sportági szövetségekkel, részben tájékoztatva őket a helyzetről, részben konzultálva a lehetséges új időpontról. Ádámfi Attila szerint a szövetségek kivétel nélkül szolidaritásukról biztosították a NOB elnökét, tudván azt, hogy nincs jó megoldás. Érdekességként megemlítette, hogy az úszók inkább egy tavaszi időpontot preferáltak volna a saját világbajnokságuk miatt, de Julio Maglione, a FINA elnöke is megerősítette, hogy nem csak hogy elfogadják, de maximálisan támogatják a NOB döntését.

A 2020-as tokiói olimpiát eredetileg idén július 24. és augusztus 9. között rendezték volna meg. Március végén a NOB, a japán szervezőbizottsággal közösen a halasztás mellett döntött, az új időpont 2021. július 23–augusztus 8.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
IWF-főigazgató
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást