Nyitókép: MTI/AP/Olaf Kraak

A hollandok már tudják, mikor folytatódik a futballbajnokság

Infostart
2020. április 8. 12:19
Az európai labdarúgó-bajnokságok közül elsőként a hollandban született meg a visszatérés menetrendje.

Az Eredivisie az első nagyobb európai bajnokság, amely megjelölte a folytatás időpontját a koronavírus miatti felfüggesztése után.

A holland liga június 19-ét jelölte meg a bajnokság folytatásának napjának, természetesen abban az esetben, ha az ország kormányának döntései ezt nem zárják ki.

A döntést a Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) és a klubok is elfogadták. Akadtak klubok, mint az Ajax, amelyek szívesebben vették volna, ha az idény befejeződik a jelenlegi állással, de a KNVB, az UEFA iránymutatásaival összhangban, mindenképpen a hátralévő mérkőzések lejátszása mellett van.

„Egyelőre az a célunk, hogy az egész szezon befejeződjön” – írta a KNVB közleménye. A terv az, hogy a klubok május 15-én térjenek vissza az edzéshez, kezdetben kis csoportokban. Az egész csapat, együtt, május 29-én kezdheti el az edzést. Ha a bajnokság a tervek szerint június 19-én folytatódik, akkor a szezon várhatóan július végére fejeződik be. ebben az esetben augusztus harmadik hetében kezdődne a 2020–2021-es szezon, amelynek lennének mérkőzései a karácsonyi időszakban, hogy behozzák a csúszást..