A két csapat közül kétségtelenül a katalánok kerültek nehezebb ágon a fináléba. Útjukon előbb a szovjet színekben induló Sahtyor Donyecket, majd (mégpedig az első meccs 0-3-s veresége után tizenegyesekkel) e sorozat előző három évének legjobbját, az RSC Anderlechtet, harmadikként egy idegenben lőtt góllal az akkor története egyik legszebb korszakát élő, angol Ipswich Townt, végül az ugyancsak belga Beverent búcsúztatták.
A meglepetésre döntőbe jutó düsseldorfiak négy „áldozata” a román Universitatea Craiova, a skót Aberdeen, a svájci Servette és a csehszlovák Baník Ostrava volt.
A Barça nem a legjobb előjelekkel érkezett Svájcba, mivel három kulcsjátékosa, az argentin Juan Carlos Heredia, a holland Johan Neeskens és Migueli is sérüléssel kínlódott, Heredia nem is tudott végül játszani. Nagy gondot okozott, hogy a csapat legjobb góllövője – a spanyol liga gólkirálya – Hans Krankl a feleségével néhány nappal korábban súlyos autóbalesetet szenvedett. Az osztrák támadó megúszta, ellenben a felesége életveszélyes sérüléseket szenvedett. Krankl nem is akart elutazni a mérkőzésre, s végül csak felesége kifejezett kérésére mondott igent.
Ugyanakkor a csapatot legalább harmincezer szurkoló kísérte el Svájcba, abban a reményben, hogy a hazai bajnokságban csak a hatodik helyen álló, az országos kupasorozatból már a legjobb tizenhat között kieső gárda a KEK-győzelemmel „rendbe teszi” a szezonját. Ha már a szurkolóknál tartunk, érdemes kiemelni: szinte csak piros-kék vagy a katalán piros-sárga zászlót lengettek.
A Fortuna Düsseldorf – egyike a német Bundesliga azon öt (!) klubjának, amelyek 1978 és 1982 között európai kupadöntőt játszhatott – a negyedik-ötödik helyen tanyázott azokban a hetekben, végül hetedik lett. Igaz, kupaspecialistának számított, három egymást követő évben is bejutott a DFB-kupa, vagyis a német országos kupa döntőjébe, 1978-ban veszített, ellenben 1979-ben és 1980-ban nyert. Ám a két siker akkor még előttük volt, a gárda nem tartozott Európa legerősebb alakulatai közé, a külföldi szurkolók többsége számára legfeljebb a két Gerd, Zewe és Zimmermann, valamint az idősebb Allofs fivér, Klaus neve számított ismerősnek.
A mérkőzést Palotai Károly vezette, partjelzője Kőrös László és Pádár László volt. A kor egyik európai sztárbírója 1975 és 1981 között öt európai kupadöntőt dirigált, 1975-ben a Mönchengladbach–Twente UEFA-kupa-döntő első mérkőzését, 1976-ban a Bayern München–Saint-Étienne BEK-döntőt, 1978-ban az Anderlecht–Liverpool Szuperkupa-döntő első felvonását, 1979-ben a Barcelona–Fortuna Düsseldorf KEK-döntőt, végül 1981-ben a Liverpool–Real Madrid BEK-döntőt.
Más világ volt akkoriban, nem tiltotta az UEFA, hogy a játékvezetők a mérkőzés után nyilatkozzanak a találkozóról. Ezt használta ki Lantos Gábor, a Népsport újságírója, aki lejegyezte Palotai Károly emlékeit: „Az öltözőnkbe beszűrődő, egyre erősödő hangorkánból arra következtettem, hogy ritka hangulatú és atmoszférájú találkozó játékvezetői leszünk. Amikor felsorakoztunk a St. Jakob-stadion játékoskijárójában és lopva végigtekintettem az izgalomtól sápadt arcokon, feltűnt, hogy szinte valamennyi játékos szeme szikrázik a felfokozott győzni vágyástól. Aztán, ahogy elkezdődött a játék, feszült pillanatokat éltem át, mert a kialakult hangulattól, mozdulatoktól és a jó néhány kemény belemenéstől egy csapásra nemcsak a szemek, hanem a gyep is szikrázott…”
Gyorsan megszületett az első katalán gól, José Vicente Sánchez lőtte, egy remek passzt értékesítve. Ám a Fortuna gyorsan válaszolt, miután Klaus Allofs kihasználta Artola kapus hibáját. Palotai a 12. percben büntetőt ítélt a katalánok javára, de Carles Rexach, a veterán csatár hibázott, Jörg Daniel védett. A magyar játékvezető megosztott erről egy történetet a Népsport olvasóival: „Amikor a 12. percben Carrasco buktatásáért 11-est ítéltem, csaknem másfél méteres bot repült a kapu mögötti nézőtérről a pályára. Szerencsére senkit sem talált el. Daniel, a Düsseldorf kapusa bűnjelként rohant a bottal felém, én azonban megnyugtattam, hogy ez nem spanyol szurkolótól származik. hiszen az övéik végezhetnek el büntetőrúgást… Erre megnyugodott, s mit tett a sors, kivédte Rexach 11-esét.”
A 34. percben Asensi vezetést szerzett, ilyen a kapussors, éppen Daniel ügyetlenkedése után, de a német balszélső, Wolfgang Seel válaszolt erre a 41. percben.
A magyar játékvezető elárult egy kulisszatitkot Lantos Gábornak: „A durvaságok megfékezésére szokatlanul korán. már a 11. percben a zsebembe nyúltam, s elővettem az első sárga lapot. Albaladejo. a spanyolok hátvédje kapott figyelmeztetést. Úgy érzem, ez megtette a hatását, mert ettől kezdve a játékosok már nem egymással, hanem inkább a labdával törődtek.”
Ismétlem, ma már elképzelhetetlen lenne egy ilyen véleménynyilvánítás, ezért is idézem tovább Palotait, citálva az említett cikket: „A nagy iramú és mozgalmas játékot követve az embernek általában nem sok ideje jut arra, hogy gyönyörködjön a küzdelemben, egy-egy látványos megoldásban, de ezen a KEK-döntőn akarva-akaratlanul is jó néhányszor csodálkoztam. Elsősorban azon, hogy a düsseldorfi együttes játékosai mennyire akarnak, s hogy ezek a többségükben nemzetközileg ismeretlen futballisták milyen megoldásokra is képesek, mit tesznek meg azért, hogy hazavigyék a kupát. Különösen Zimmermann játéka ragadott magával, ez a robusztus termetű hátvéd beszáguldozta a pályát, az egyik percben védekezett, a másik pillanatban már szervezte az ellentámadást, sőt a befejezésekhez is rendre felérkezett.”
A második félidő nem hozott gólt, ám különleges történetet igen. Palotai Károly mesélte: „Futás közben egy bicskát (!) pillantottam meg a fűben, felkaptam és tudtam, hogy ezt nem játékos hozta magával.”
Zimmermann, a mezőny addigi legjobbja megsérült a hajrában, a 84. percben kiállni kényszerült. Ölben vitték le a pályáról, a kispadnál sírt tehetetlen dühében, hogy nem tudja folytatni a játékot. Kiválása óriási hátrányt jelentett a Fortunának a kétszer 15 perces hosszabbításban. Ott előbb Rexach „tette jóvá” a tizenegyesnél elkövetett hibáját, majd Krankl szinte eldöntötte a mérkőzést. A katalánok biztosak voltak abban, hogy már nem érheti őket baj, túlságosan hátrahúzódtak, hat perccel a találkozó vége előtt Seel szerzett még egy szépítő gólt, de a Fortuna egyenlíteni már nem tudott.
A Barcelona-történet kuriózumait kutatóknak: ez volt az első alkalom, hogy a katalán klub az UEFA által szervezett európai kupasorozat győztese lett. Korábban ugyan háromszor is megnyerte a Vásárvárosok-kupáját, de azokat külön bizottság, s nem az UEFA írta ki. A Barça, soraiban Kubala Lászlóval, Kocsis Sándorral és Czibor Zoltánnal, 1961-ben BEK-, 1969-ben KEK-döntőt veszített Svájcban – harmadszorra hazavihette a trófeát, amiért jött. Carles Rexach 1969-ben a pozsonyi Slovan ellen is lőtt gólt a bázeli döntőben, akkor nem nyert a csapata. Egy évtizeddel később kárpótolta őt a sors.