Meghalt a Manchester United legendája, München hőse

Infostart
2020. február 17. 11:42
Nyolcvanhét éves korában elhunyt Harry Gregg, a klub volt labdarúgója, aki igazi hős volt, az 1958. február 6-i müncheni repülőtéri balesetnél több embert is kimentett a szerencsétlenül járt gépből.

A korábbi északír válogatott kapus többek között egy kisgyereknek segített, valamint Bobby Charltont és Jackie Blanchflowert húzta ki a kifutópályán túlfutott gép roncsából. Az egykori futballista kórházban, családja körében halt meg - tudatta a nevét viselő alapítvány.

Gregg 1957 és 1966 között 247-szer játszott a Manchester Unitedben, az angol csapathoz 23 ezer fontért került, ami akkor rekordösszeg volt kapusért. Az 1958-as, svédországi világbajnokságon őt választották a legjobb hálóőrnek. Az északír válogatottban 25 alkalommal lépett pályára.

"Hazudnék, ha azt mondanám, mindig erre gondolok. Valójában (ha így lenne), megbolondulnék"

- fogalmazott 2018-ban, a baleset 60. évfordulóján tartott megemlékezésen.

"Tudom, hogy a médiát érdekli, mi történt a kifutón, nem neheztelek ezért az emberekre, de ha az életem abban lenne összefoglalható, amit (ott) tettem, ami Németországban, Münchenben történt, akkor nem hajtottam volna végre nagy dolgot" - tette hozzá.

A Manchester United az FK Crvena zvezda elleni Bajnokcsapatok Európa-kupája mérkőzésről tartott hazafelé. A tragédia a müncheni megállásnál a felszállás során következett be. A gép a tankolás után, harmadszori próbálkozás után sem tudott felemelkedni a kásás jéggel borított kifutópályáról, egy kerítésnek rohant, kettétört, majd kigyulladt. A tragédia 23 ember, köztük nyolc labdarúgó életét követelte. Az ezt követő egy évtizedben Anglia legsikeresebb klubjának a semmiből kellett új csapatot építenie. Az MU 1968-ban tudta megnyerni a BEK-et, de abban a csapatban már nem volt benne Gregg, aki 1966-ban a Stoke Cityhez igazolt.