Nyitókép: Kovács Tamás

Kijutott az olimpiára a női asztalitenisz-csapat

Infostart
2020. január 24. 07:30
Mindez a babát váró Póta Georgina nélkül sikerült, a honosított kínaiakkal asztalhoz lépő Portugáliával szemben.

A magyar női válogatott 3-1-re legyőzte csütörtökön a házigazda portugálokat az asztaliteniszezők csapat olimpiai kvalifikációs versenyén, Gondomarban, ezzel kvótát szerzett a nyári, tokiói játékokra.

Ez az első alkalom, hogy Magyarország csapatban is kvalifikálta magát az olimpiára.

A hetedik helyen kiemelt válogatott - Madarász Dóra, Pergel Szandra, Fazekas Mária összeállításban - szerdán 3-0-ra nyert a horvátok ellen, majd a kvótáról döntő csütörtöki csoportdöntőben szenzációs játékkal verte a 13.-ként rangsorolt hazaiakat, akiknél csak honosított kínai játékosok szerepeltek.

A három főre szóló csapatkvóta azt jelenti, hogy Magyarország egyesben is indíthat majd két asztaliteniszezőt az olimpia női versenyében.

A portugáliai tornán mindkét nemnél kilenc ötkarikás indulási jog talál gazdára. A résztvevőket nyolc csoportba sorsolták, ezekben elődöntő-döntő rendszerben rendezik a összecsapásokat, és a nyolc csoportgyőztes szerez kvótát.

Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány szerdán azt ígérte a portugálokkal kapcsolatban, hogy "nekik megyünk", és hogy nem a levegőbe beszélt, azt a Budaörs összeszokott kettőse, Pergel Szandra és Fazekas Mária már az első, páros meccsen bizonyította. A magyarok végig remekül játszottak, mindössze egy szettet vesztettek Xue Luo és Jieni Shao ellen, az utolsó játszmában remek taktikával kényszerítették térdre az ellenfelet.

A világranglistán 64. Madarász Dórára várt a feladat, hogy az első egyes találkozón bravúrral megduplázza a magyarok előnyét, a tavalyi, minszki Európa Játékok bajnoka, a 2016-os budapesti Eb ezüstérmese, Fu Yu (41.) várt rá. Az első szett gyorsan a riválisé lett, ezután azonban Madarász egyre jobban elkapta a fonalat, és a nyolcadik játszmalabdáját értékesítve sikerült egyenlítenie. A harmadik felvonástól aztán már szinte csak ő volt az asztalnál, pontos, gyors játékával egyre jobban elbizonytalanította Yut, aki végül megadta magát.

Ez egyben azt is jelentette, hogy a magyar válogatott egy sikerre került a tokiói részvételtől.

A párharc harmadik mérkőzésén Pergel (71.) és Shao (66.) nézett egymással ismét farkasszemet. A magyar asztaliteniszező 0-2 után hatalmas küzdelem árán szépített ugyan, de összességében nem tudott mit kezdeni a kellemetlen, már-már pimasz stílusú ellenféllel, aki az egész meccsen egy védhetetlen szervát alkalmazott, s ez döntőnek bizonyult.

A portugál szépítést követően ismét Madarász lépett az asztalhoz, újabb vetélytársát, Luót a 420. helyen jegyzi a nemzetközi szövetség, de ez nem igazán tükrözi a valós tudását. Az első játszmát meg is nyerte, a folytatásban pedig óriási küzdelem alakult ki. A döntő szettben Madarász szinte eksztázisban harcolt, mögötte a társak pedig ugyanígy bíztatták őt, és ennek meg is lett az eredménye: előbb 6-1-re, majd 9-5-re, végül 10-7-re vezetett, s az utolsó pontot is sikerült beütnie, ami után örömében a földre borult.

A csarnokban síri csönd uralkodott a portugálok kudarca után, ezt csak a magyarok örömujjongása törte meg, akik könnyeikkel küszködve, "kicsi a rakással" ünnepelték a diadalt, amellyel egyben visszavágtak a tavalyi csapat Eb elődöntőjében elszenvedett vereségért.

"Nagyon boldogok vagyunk!" - kezdte értékelését az MTI érdeklődésére a szövetségi kapitány.

"Az volt a siker titka, hogy a lányok elhitték, van keresnivalójuk. A tegnapi meccs óta ezt sulykoltam, hogy tessék vért inni, mert sikerülhet! Észak-Korea mellett a portugál csapat volt az, amelyet mindenki el akart kerülni, de én ezzel együtt is végig bíztam a sikerünkben, ami összejött és amit teljesen megérdemeltünk."

Bátorfi Zoltán úgy fogalmazott: nagyon büszke a csapatára, Fazekas Máriára, aki a várandós Póta Georgina helyére ugrott be nagyszerűen, Madarász Dórára, aki nem vesztett meccset Gondomarban, és Pergel Szandrára, aki ugyancsak remek teljesítményt nyújtott.

"És azt is ki szeretném emelni, hogy Póta Gina ugyan most nem volt itt velünk, de világranglistás helyezése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hetedik helyen emeltek ki bennünket, úgyhogy ez az ő sikere is" - hangsúlyozta a szakvezető.

A Porto melletti Gondomarban 34 férfi és 30 női csapat küzd a tokiói részvétel jogáért. A kilencedik indulási jog a verseny második szakaszában, a vigaszágon talál gazdára, ezen a nyolc csoport fináléjának vesztesei vehetnek részt, és itt csak a végső győztes örülhet.

A magyar férfiválogatott csütörtökön 3-0-ra megverte a fehéroroszokat, és a pénteki csoportdöntőben a harmadik helyen kiemelt svédekkel találkozik a tokiói kvótáért.

Eredmények:
nők, csoportdöntő:
Magyarország-Portugália 3-1
Pergel Szandra, Fazekas Mária-Xue Luo, Jieni Shao 3-1 (7, -6, 8, 4)
Madarász Dóra-Fu Yu 3-1 (-5, 13, 7, 5)
Pergel-Shao 1-3 (-8, -6, 11, -8)
Madarász-Luo 3-2 (-8, 6, -8, 6, 7)

korábban:
férfiak, csoportelődöntő:
Magyarország-Fehéroroszország 3-0
Ecseki Nándor, Szudi Ádám-Alekszandr Hanyin, Pavel Platonov 3-2 (8, -12, -6, 10, 7)
Majoros Bence-Vlagyimir Szamszonov 3-2 (9, 8, -8, -6, 3)
Szudi-Hanyin 3-2 (-7, -8, 9, 10, 3)

Svédország-Spanyolország 3-0

A gondomari csapatselejtező vasárnapig tart. A nyári ötkarikás játékokon a férfi és női csapatversenyben is 16 válogatott vehet részt, eddig, a kontinentális viadalokról mindkét nemnél ugyanazok az országok szereztek kvalifikációt, Németország, Egyiptom, Kína, az Egyesült Államok, Brazília, Ausztrália és a házigazda jogán Japán. A csapatkvótás országok az egyéni versenyben is indíthatnak két játékost az olimpián.

Gondomarban a nőknél eddig a magyarokon kívül a Koreai NDK és Szingapúr jutott indulási joghoz.